Aleksandar Vučić államfő helyett Ana Brnabić kormányfő vett részt a válságstáb szerdai sajtótájékoztatóján. Ismertetve a napi adatokat elmondta, az elmúlt 24 órában 9858 tesztet végeztek el, ebből 295 pozitív. Az elmúlt 24 órában 9 áldozata volt a járványnak, továbbá 132 ember van lélegeztetőgépen.

— Annak ellenére, hogy újabb betegek vannak, a százalékok szépen csökkennek és a nyomás az egészségügyre is csökken, mondta Ana Brnabić. A tünetmentes emberek közül 390 pácienst engedtek haza, szép lassan kontroll alá vonjuk a helyzetet, de természetesen mindez tőlünk és a viselkedésünktől függ. Hálás vagyok a polgároknak, együtt harcolunk, ez most már az eredménye mindannak, hogy a polgárok nagy része nagyon lelkiismeretes, mindez látszik a tömegközlekedésen, az őszt sokkal felkészültebben várjuk – mondta a kormányfő.

A kormányfő kiemelte, megkezdték a laboratóriumok látogatását, 22 ilyen laboratóriumról van szó Szerbia szerte.

A kormányfő újságírói kérdésre elmondta, hogy fokozatosan enyhítenek majd a szigorításokon, de a legfontosabb most, hogy szeptemberben megindulhasson a tanítás az iskolákban.

Dr. Predrag Kon járványügyi szakember elmondta, hogy javuló tendenciát mutat a járványügyi helyzet, fokozatosan ürülnek a kórházak, emellett követik a tünetekkel jelentkezők számát is, Belgrádban az előző heti adatokhoz képest megfeleződött a számuk.

Kon kiemelte, nincs itt az ideje, hogy a szigorítások enyhítéséről beszéljünk. A maszkviselés továbbra is kötelező, a kávézók, színházak, mozik nyitvatartásáról csakis a tanítás megkezdése után lehet vitát nyitni.

Dr. Edita Stokić, a Vajdasági Klinikai Központ igazgatója elmondta, központjuk kezeli a legtöbb beteget, de az elmúlt napokban ez az intézmény is több beteget engedett haza, mint amennyit fel kellett venni.

A doktornő a betegség kezelése kapcsán elmondta, a vírus más szervekre is kihatással van. A központban észrevették, hogy a súlyos klinikai képpel rendelkezőknél a veséket is támadja a betegség.

A doktornő pozitív hírként elmondta, a klinikai központban egy nap alatt 35 baba született, 24 fiú és 11 lány, közülük egy ikerpár.