Az iráni egészségügyi minisztérium eddig 14.405 koronavírusos halálesetről számolt be, de valójában ennek háromszorosáról, közel 42 ezerről tudnak – írja a 444.hu.

Ez egy kormányzati adatbázisból derült ki, ami egy névtelen forráson keresztül jutott el a BBC-hez. Az adatbázis tartalmazza a kórházak által naponta jelentett áldozatok nevét, életkorát, nemét, tüneteit, egyéb betegségeit, és hogy mennyi ideig kezelték őket.

Háromszoros különbséget mutattak azok a korábbi becslések is, amelyek az országos, összesített halálozási számok és az ilyenkor szokásos halálozási számok közti különbségből indultak ki.

A feltáratlan esetek miatt a világ egyetlen országában sincs tudomásunk az összes koronavírusos fertőzöttről és áldozatról.

Az iráni hatóságok azonban szándékosan elhallgatták az átaluk ismert esetek jelentős részét. Az áldozatok közt közel kétezren vannak, akik nem iráni állampolgárok. A BBC szerint ez az országban élő, elsősorban afgán migránsok és menekültek veszélyeztetettségét mutatja. A legtöbb haláleset Teheránban (8120) és Kom városában (1419) történt, ahol a műholdfelvételek alapján már márciusban hatalmas tömegsírokat kellett ásni a járvány miatt.

A BBC nem tudja, hogy a forrásuk a kormányzatban dolgozik-e, illetve hogy milyen eszközökkel fért hozzá az adatokhoz. Mindenesetre azt üzente, a célja, hogy megvilágítsa az igazságot, és véget vessen a járvány körüli politikai játszmáknak. A listán szereplő személyek egy része megegyezik azokkal a betegekkel, akikről a BBC-nek korábban is tudomása volt.

Az iráni kormány kezdettől fogva titkolózik az adatokról, tavaszal is heteket kellett várni, mire beszámoltak az első áldozatokról. Márciusra pedig világossá vált, hogy szabadjára engedték a vírust.

Hasszán Rohani iráni elnök (Fotó: Iranian Presidency / Handout/Anadolu Agency via AFP)