Továbbra is meglehetősen bizonytalan, hogy szeptember elsején milyen módon indul a tanév – ezzel foglalkozik a szerbiai sajtó. Mladen Šarčević oktatási miniszter szerint több modellel is készülnek a tanévre, míg a minap Aleksandar Vučić azt mondta, hogy nem kizárt, hogy szeptembertől ismét online tanulhatnak majd a diákok.

Ahogyan arról beszámoltunk, az oktatási minisztérium, illetve Šarčević ötleteit a szakszervezetek megvalósíthatatlannak tartják.

A szakszervezet szerint Šarčević elképzelései megvalósíthatatlanok

Egy valami tűnik biztosnak, ha lesz tantermi oktatás, akkor a diákoknak kötelező lesz a maszk viselése.

Mladen Šarčević ebben az ügyben is megszólalt, szerinte az iskolákban a megfelelő fegyelemnek kell uralkodnia és szankcionálni kell azokat a diákokat, akik nem viselnek maszkot.

„Azt a diákot, aki leveszi a maszkot először figyelmeztetik, majd ha többszöri figyelmeztetés után is megteszi ezt, akkor felfüggesztik a tanulói státuszát és nem mehet iskolába”- mondta Šarčević, aki arról is beszélt, hogy az iskolákban különleges szabályok lesznek érvényben rendkívüli helyzet idején.

„A szabályokat a diákoknak is be kell tartaniuk, mert ellenkező esetben más tanulók életét veszélyeztetik“ – tette hozzá az oktatási miniszter.

A szerb sajtó információi szerint a jövő héten az oktatási minisztérium több modellt is bemutat majd a köztársasági válságstábnak, mi módon kezdődhetne el szeptember elsején a tanév.

Szakemberek szerint azonban ez nem az oktatási minisztériumtól függ majd, hanem az aktuális járványügyi helyzettől.

Mladen Šarčević (Fotó: archív)