Viharos tüntetések Portlandban, a koronavírus-járvány második hulláma, folytatódó amerikai-kínai viaskodás, zavargások Etiópiában – a héten erről írt a világsajtó.
60 napja zajlanak a tiltakozások Portlandban
A római La Repubblica c. napilap azokról a Portlandban (Oregon állam) és az Egyesült Államok más részein zajló intenzív tiltakozásokról ír, amelyek Donald Trump amerikai elnök politikája ellen szerveződnek:
„Két hónappal az afroamerikai George Floyd halála után, akit a rendőrség Minneapolisban gyilkolt meg, ismét utcára vonultak az emberek. Az újra fellángoló tiltakozások már nem csak a Black Lives Matter (a fekete életek számítanak) mozgalomról szólnak. A portlandi tüntetések – amelyeken apák és anyák, például a Wall of Moms (Anyák fala) csoportosulás, de veteránok és ápolók is részt vesznek – tovább ösztönzik az országban zajló tiltakozásokat, amelyeket fűt a szövetségi- és paramilitáris erők provokációnak minősített utcai jelenléte. […] A tüntetések 59. napján Portland újból »kis Bejrúttá« vált, ahogy ezt a várost az 1990-es években hívták, amikor heves tiltakozások zajlottak az idősebb George Bush elnök látogatása ellen.”
Már itt van a koronavírus-járvány második hulláma
A „kormányzó badarsága” címet adta a bécsi Standard egy koronavírusról szóló cikknek, amelyben ez olvasható:
„Nem szabad illúziókat kelteni. Senkinek sem kell megvárnia azt a második hullámot, amelyre a virológusok mindig is figyelmeztettek. Ez a hullám ugyanis már régóta itt van. Az előjelei már számos uniós tagországban nyilvánvalóak – köztük egész Ausztriában is, nem csak St. Wolfgang városban, ahol pár napja vírusgóc alakult ki. Ilyesmi mindig kis tempóban, észrevétlenül indul. Ugyanez történt az első hullámmal is, február végén. A német egészségügyi miniszter jelentős dolgot hirdetett ki: minden magas kockázatú országból visszaérkező nyaralót meg kell vizsgálni. Ő pontosan tudja, hogy ezt miért rendelte el. A turisták milliói közül alig lehet kiszűrni a betegeket. Az első járványhullám ideje alatt tapasztaltakhoz hasonlóan most is úgy tűnik, hogy az európai országok lemondtak a közös Európáról. A nemzeti kormányok azt csinálják, amit akarnak, anélkül hogy összehangolnák az intézkedéseiket a többi állammal. Az Európai Bizottság nyári szünetet tart, és tevékenysége ezért csak a fellebbezésekre korlátozódik.”
A Neue Zürcher Zeitung hasonlóan érvel az utazási korlátozásokkal kapcsolatban:
„Az államok intézkedéseket hoznak az egyes országok eltérő járványügyi helyzetére reagálva. Ennek a logikája egyszerű: nem akarják, hogy a koronavírussal megfertőzöttek behurcolják a betegséget. A szigorúbb belépési feltételek megteremtése helyénvaló azokkal szemben, akik magas kockázatú országokból térnek haza. Az országok közötti koordináció hiánya azonban zavaró. Még Európában sem képesek az államok megegyezni az utazási követelmények egységes szabályozásáról. Minden ország elsősorban saját érdekét tartja szem előtt, és saját belátása szerint »pepecsel« a külföldről érkezőkkel.”
A londoni Daily Telegraph c. napilap a következőket írja az Egyesült Királyság kormányának megfontolásáról, miszerint csökkentenék a Spanyolországból visszatérő utazók kötelező karanténidejét:
„Megtörténhet, hogy azt a személyt, akinek a koronavírus-tesztje negatív, csak tíz napos házi karanténra kötelezik 14 nap helyett. Ez valóban haladás lenne, bár igen szerény. Spanyolország dühös, hogy a Kanári-szigeteket és a Baleár-szigeteket bevonják a brit intézkedésekbe, bár ezeknek a fertőzöttségi aránya sokkal alacsonyabb, mint a briteké. A világnak meg kell tanulnia a Covid–19-cel élnie anélkül, hogy korlátozná a teljes társadalmi életet, még ha az esetszámok növekednek is. Minden ötletet sürgősen meg kell vizsgálni, amelyek nem csak azzal kecsegtetnek, hogy megmenthetjük az emberek nyaralását, hanem azzal is, hogy az idegenforgalom elkerülheti a teljes katasztrófát.”
A varsói Rzeczpospolita c. gazdasági és jogi napilap ezt így értékeli:
„Jelenleg Európában a fertőzések száma gyorsan növekszik. Különösen Katalóniában: például Barcelonában a fertőzési arány növekedése elsősorban az éjszakai klubok és diszkók újbóli megnyitására vonatkozó elhamarkodott döntésnek tudható be. Ezeken a helyeken a vírus futótűzként terjedt a fiatalok körében. Egy másik járványgóc Antwerpen. A fertőzést itt az izraeli utazók és a Törökországból érkező bevándorlók hozták magukkal. Belgium – amely a járvány első hulláma során lakosságarányosan a legtöbb áldozatot volt kénytelen elszenvedni a világon – és amelynek ráadásul meg kell birkóznia az államadósság hirtelen növekedésével –, aligha engedheti meg magának, hogy további pénzügyi erőfeszítéseket tegyen a koronavírus elleni küzdelemben.”
A brüsszeli flamand nyelvű De Standaard c. tradicionális keresztény-demokrata napilap a következő kérdéseket feszegeti:
„Nem ironikus-e, hogy az ország két legnagyobb pártjának szembe kell néznie egymással a koronavírus második hulláma előtt? Vagy a régóta tartó vádaskodásaikkal maguk tették Belgium helyzetét olyan bonyolulttá, hogy az elmélyítette az egészségügyi válságot is? Ma világosan láthatjuk az ilyen pusztító politika következményeit. Az egyetlen pozitív dolog ebben a drámai időben az, hogy a flamandok és a vallonok már nem tudják elkerülni a felelősség felvállalását. Csalódást okozna, ha ez a kettős válság nem vezetne a politikai rendszer reformjához. Egyszerre van szó Belgiumról és Európáról: ugyanis a legfontosabb változtatásokat mindketten gyakran a fal felé fordulva, egymagukban hajtják végre.”
Csúcsfeszültségen a szuperhatalmak viszonya
„Folytatódik az amerikai–kínai hidegháború” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung:
„Kína bejelentette, hogy hétfőn »átvette« Csengtuban (Chengdu) az amerikai főkonzulátus épületét. A pekingi államminisztérium szerint a »felelős hatóságok« képviselői reggel tíz órakor léptek be »a bejárati ajtón keresztül« a főkonzulátusra, miután az amerikaiak aznap reggel 10 órakor – 35 év után – bezárták a főkonzulátusukat, ahogyan Peking azt elrendelte. Az amerikai fél bevonta zászlaját és levette a nemzeti emblémákat a főkonzulátus épületéről. A főkonzulátus bezárásával és átvételével Kína a houstoni kínai főkonzulátus bezáratására reagált. Az amerikai külügyminisztérium »csalódott volt a Kínai Kommunista Párt döntése miatt«, de bejelentette, hogy továbbra is tartani akarja a kapcsolatot a régió lakosságával. A főkonzulátus szóvivője a kommunista pártról szólva követte a Mike Pompeo külügyminiszter által bevezetett nyelvi rendelkezést, amely szerint a kínai vezetést már nem kormánynak, hanem »pártgépezetnek« nevezik, Hszi Csin-ping államfőt és pártvezért pedig »főtitkárnak«. A hétvégén és hétfőn reggel számos kíváncsi ember gyűlt össze a volt csengtui amerikai konzulátus előtt, némelyikük kínai zászlókat lóbált.”
A budapesti Élet és Irodalom (ÉS) c. irodalmi és politikai hetilap szerint nem kétséges, hogy Amerika és Kína között egy második hidegháború folyik:
„Az amerikai–kínai kapcsolatok romlásánál csak a koronavírus-járvány terjedése gyorsabb az Egyesült Államokban. Főként a Trump-kormány kezdeményezéseinek betudhatóan a két szuperhatalom viszonya elérte a csúcsfeszültséget, s nincs már egyetlen szeglete sem, amely elkerülte volna a visszaesést, sőt egyes esetekben a nyílt ellenségeskedést. […]
S ami a legkevésbé hiányzott a megrendült kétoldalú viszonyban: Kína lett az amerikai elnökválasztási kampány egyik legforróbb témája. Washington Kína-fóbiája az oroszt is felülmúlja. Trump riválisa, Joe Binden, a várható demokrata elnökjelölt egymásra licitálva akarnak kőkeménynek mutatkozni Pekinggel, Amerika első számúnak tekintett ellenségével szemben. Az utóbbi években Trump kígyót-békát kiáltott Kínára, s Amerika »megerőszakolójának« nevezte. Binden diplomatikusabb: Trumphoz képest visszafogottan »csúcstechnológiai önkényuralomként« definiálja a kínai rendszert…”
„A diplomáciai zavar Washington és Peking között folytatódik”, írja a pekingi Huanqiu Shibao c. kínai bulvárlap, amely már a következő kérdésre keresi a választ:
„És mi történik majd a választások után? Trump elnök jelenleg az amerikai kormány hitelességét játssza el, és elődjei külpolitikai sikereit semmisíti meg. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Kína saját érdekeit vasakarattal is meg fogja védeni. Trumpnak abba kell hagynia a kínai nép sértegetését.”
„Az Egyesült Államokban és másutt is már Cold War 2.0-ról beszélhetünk”, írja a Diena c. lett napilap, és így folytatja:
„Régóta létezik az az elmélet, amely szerint Kína fokozatosan demokratikusabbá válik a növekvő jólét mellett, ehelyett azonban most kiderült, hogy az Egyesült Államoknak – amely a kínai gazdasági növekedés legnagyobb támogatója –, nagy árat kell majd fizetnie a hidegháború befejezése után. Kína lett ugyanis az Egyesült Államok legnagyobb versenytársa, és a globalizáció legnagyobb haszonélvezője. A Kína és az Egyesült Államok közötti lenyűgöző gazdasági együttműködés dacára a két ország most geopolitikai csatát vív. Rövidtávú eredményre ugyan vezethet, hogy az amerikai választási kampányban Kínát hibáztatják mindennel kapcsolatban, mivel az amerikaiak még mindig jól emlékeznek a hidegháborúra, és Kína nem is különösebben népszerű az amerikaiak között. De ennek a jelenlegi hidegháborúnak a nemzetközi hatása pusztító.”
Ismét diktatúrába fordul Etiópia?
„A békedíjat túl korán ítélték oda?” – teszi fel a kérdést az oszlói Aftenposten az etiópiai zavargásokkal kapcsolatban:
„Abij Ahmed túl korán kapta meg a Nobel-békedíjat? Tavaly Etiópia miniszterelnöke kapta meg a díjat, mert elősegítette a megbékélést a szomszédos Eritreával, valamint demokratikus reformokat vezetett be a hazájában. A norvég Nobel-bizottságot azonban az a kritika érte – fennállása óta nem először –, hogy túl korán ítélte oda a díjat. Okosabb lett volna várni még egy ideig, amíg tisztázódott volna a helyzet Etiópiában – állítják a kritikusok. Abij azt állítja, hogy át akarja hidalni országában az etnikai ellentéteket, ám ezt sokan az elnyomó és diszkriminatív állapothoz való visszatérésnek tekintik, ami ellen a lakosság évtizedek óta harcol. Aggasztó, hogy Abij Ahmed megfordítaná a történelem szekerét, és Etiópiát ismét diktatúrává akarja tenni.”
Nem Hongkong, hanem Portland, ahol Trump fegyveresekkel próbál „dominálni” az utcán. 2020. július (Fotó: Noah Berger/AP)
