Siniša Mali pénzügyminiszter csütörtökön kijelentette, hogy az állam két hónapon át a kis- és középvállakozások munkavállalóinak kifizeti a minimálbér hatvan százalékát – írja a Blic.

Aleksandar Vučić államfő ezt a gazdasági intézkedést szerdán jelentte be az RTS híradójában, most Mali a részletekről is beszélt.

„A minimálbér hatvan százalékával támogatja a kormány a vállalkozásokat”

„A kis- és középvállalkozások augusztus 10-ig megkapják az első havi részletet, majd szeptemberben a másodikat. Azután, hogy három hónapig a teljes minimálbért kifizettünk 1.050.000 mukavállalónak, most a következő két hónapban a minimálbér 60 százalékát fizeti ki az állam, ezzel is segítve a vállalkozásokat. Ez fejenként megközelítőleg 18.000 dinár. Ezen kívül egy hónappal elhalasztjuk a bérekre kirótt adók és járulékok megfizettetését” – mondta Mali.

A pénzügyminiszter arra is emlékeztetett, hogy a szerb kormány első körben 5,1 milliárd eurót fordított a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeinek enyhítésére, a mostani csomag értéke pedig mintegy 66 milliárd dinár.

Siniša Mali (Fotó: archív)