Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy Szerbiában a járványhelyzet bizonytalan és kedvezőtlen tendenciát mutat, de jó hír, hogy Belgrádban lassú javulás vette kezdetét – írja a 021.rs.

Kon a Pink TV-ben vasárnap este arról is beszélt, hogy nem lesz hétvégi kijárási tilalom, arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy a mire alapozták azt a feltételezést, hogy nyáron lassul majd a virus terjedése.

„Amikor megszüntettük a rendkívüli állapotot, úgy tűnt, hogy már nincs kockázat, de azután másképpen alakult a helyzet. A sportrendezvényeken, a választási kampányban, a tüntetéseken – mindenütt sok ember volt“ – mondta Kon, aki hozzátette, hogy a fertőzöttek számának drasztikus csökkenését négy hét múlva várja.

„ Már egy hét múlva érezhetőek lesznek a pozitív változások, annak köszönhetően, hogy kötelezővé tettük a maszk használatát, illetve, hogy tíz személytől többen nem vehetnek részt rendezvényeken, de lényeges javulás megközelítőleg négy hét múlva várható” – fejtette ki Kon.

Predrag Kon (Fotó: archív)