Laza két héttel a szavazóhelyiségek bezárását követően a Köztársasági Választási Bizottság közzétette a június 21-én megtartott választások hivatalos végeredményét.

A végleges adatok szerint az Aleksandar Vučić – A gyermekeinkért nevű választási lista 1.953.998 polgár szavazatát szerezte meg, ami a választásokon részt vevő polgárok 60.65 százalékának voksait jelenti, és száznyolcvannyolc mandátumot ér az államfő politikai szervezetének, a Szerb Haladó Pártnak.

Az Ivica Dačić – Szerbiai Szocialista Párt, az Egységes Szerbia – Dragan Marković Palma összesen 334.333 szavazatot szerzett, ami a leadott voksok 10,38 százalékát jelenti, és harminckét parlamenti képviselői helyet. Az Aleksandar Šapić – Győzelem Szerbiáért 123.393 szavazatot kapott, a voksok 3,83 százalékát, ami tizenegy mandátumot jelent a parlamentben.

A kisebbségi pártok közül négy jutott be a szerbiai parlamentbe: a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István lista 71.893 szavazatot szerzett, ami azt jelenti, hogy a VMSZ-nek kilenc képviselője lesz a parlamentben. A Muamer Zukorlić vezette formációnak négy mandátuma lesz, az albánokat tömörítő Ujedinjena dolina és a Sulejman Ugljanin vezette szandzsáki lista három-három képviselővel várja a parlament alakuló ülését.

A hivatalos és végleges adatok szerint a részvételi arány 48,93 százalékos volt. Tehát nem érte el az ötven százalékot, bármekkora nyomást is gyakorolt a hatalmon lévő párt az illetékesekre, az aktivistákra és mindenkire, akire lehetett, hogy valahogy tornázza fel ezt a mutatót a szavazásra jogosultaknak legalább eggyel több, mint felére.

Nagyon sok volt a választási szabálytalanság (ez a választási csalások, illetve az előírások véletlenül vagy szándékosan „félreértett” értelmezéséből adódó esetek gyűjtőfogalma), ezért a voksolást kétszázharmincnégy szavazóhelyen meg kellett ismételni. Lehet persze elmélkedni arról, hogy milyen szabályos volt az a választás, ahol egy szavazóhelyen, ahol háromszázhuszonhét szavazópolgár adhatta le a voksát, de összesen mégis ötszázhetvenkét szavazatot lehetett összeszámolni – ahogyan az egy választóhelyi jegyzőkönyvben is szerepel…

Lehet elmélkedni azon, hogy sikeres volt-e a bojkottra való felhívás, és azon is, hogy mekkora legitimitással bír az a hatalom, amelyre a választópolgárok fele sem szavazott.

Lehet. De nem érdemes.

Ugyanis a szavazás óta eltelt laza két hétben sokkal fontosabb dolgok kezdték el foglalkoztatni a szerbiai közvéleményt. Nevezetesen az az elhanyagolhatónak cseppet sem nevezhető tény, hogy rendkívüli módon megugrott az új típusú koronavírus-fertőzések száma az országban. Több száz újabb megbetegedésről számolt be a média, az online térben terjedő felvételek tanúsága szerint pedig vannak olyan egészségügyi intézmények, amelyeknél az utcán várakoznak a páciensek arra, hogy bejuthassanak az orvos elé. Létezik olyan fővárosi intézmény, ahol a nővér azzal küldte haza a tesztelésre váró tömeget, hogy jöjjenek július 15-e után, addig nem tudnak senkit megvizsgálni. Terjednek az olaszországi állapotokat idéző képsorok a dél-szerbiai Szandzsákból, ahol a betegek kórházfolyosókon ülve, fekve várják sorsukat. Terjed a felvétel, amelyen jól látszik, hogy egy nagyon rossz állapotban lévő COVID-beteget saját családtagjai igyekeznek elhelyezni a mentőautóban, miközben a védőruhás egészségügyisek tétlenül nézik a mindenféle védőfelszerelés nélkül ténykedő embereket. A páciens néhány órával később meghalt, anélkül, hogy eljutott volna a legközelebbi nagyváros kórházába, ahol talán tudtak volna rajta segíteni. A családtagokat pedig, akik szó szerint az utolsó útjára kísérték a mentőbe, senki nem tesztelte le azóta sem…

Terjed a felvétel, ahogyan a Novi Pazar-i kórház dolgozóinak egy része hátat fordít az intézménybe látogató miniszterelnöknek, meg a másik, ahol az anyjukat, apjukat, testvérüket vesztett embereknek Ana Brnabić azt találja mondani, hogy politikailag motivált az elégedetlenségük… Terjednek a felvételek a frissen berendezett mobil szükségkórházakról is, amelyekben majd mindenkinek „lesz elég hely”.

Terjed a felvétel, ahogyan az államfő magából kivetkőzve alázza meg a köztelevízió műsorvezetőjét, aki egy pillanatra újságírónak képzelve magát feltett néhány olyan kérdést, amelyet Aleksandar Vučić sértőnek ítélt. Nem voltak ezek Isten tudja, milyen felháborító kérdések: a műsorvezető afelől érdeklődött, hogy az államfő átesett-e koronavírus-teszten (tekintettel arra, hogy ő is jelen volt a haladó párt eredményváróját követő ünneplésen, amelyen, mint utóbb kiderült, több beteg állami tisztségviselő is részt vett; ez a felvetés tehát nem tekinthető felesleges intimpistáskodásnak). Emellett megkérdezte, hogy érez-e némi felelősséget, amiért egyik pillanatról a másikra szüntetett be minden védőintézkedést és engedélyezte a mintegy húszezer ember részvételével megtartott focimeccset, valamint a választások lebonyolítását, noha nyilvánvaló volt, hogy a járványveszély még egyáltalán nem múlt el…

Nem, ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ. Ahogyan arra is csak homályosan, hogy az állami szervek a korlátozások utolsó hónapjában miért „kozmetikázták” a vírus halálos áldozatainak számát, ahogyan az a Balkáni Oknyomozó Hálózat (BIRN) adataiból kitűnik. Milorad Ivanović szerkesztő ugyanis arról beszélt (a héten többedszer már), hogy a hivatalos adatok szerint Szerbiában július ötödikéig háromszáztizenegy ember halálát okozta a koronavírus, miközben a sajtóban megjelent adatokat összegezve is legalább hatszázharminckét halálos áldozatot lehetett összeszámolni – viszont a portál teljes összesítését tekintve információik szerint március 13-a és június 1-je között Szerbiában a koronavírusnak ezernyolcvan halottja volt. „A hatszázharminckét halálesetről konkrét bizonyítékokkal rendelkezünk, a többi esetben vagy volt a páciensnek egy negatív tesztje, vagy nem voltak egyértelműek az adatok, vagy menet közben valahogy elvesztek” – mondta Ivanović, aki beszélt arról is: annak a válságstábnak, amely a korlátozó intézkedések megtartásáról vagy lazításáról dönt, nem volt teljes hozzáférése a közegészségügyi intézet áldozatokat összesítő adatbázisához. Megfelelő tájékozottság hiányában pedig nem lehet megfelelő döntéseket hozni.

S amíg mi pontos tájékoztatás hiányában magunkra vagyunk utalva, más országoknak nincsenek ilyen dilemmáik velünk kapcsolatban: Szerbia állampolgárait Görögország néhány napja már nem engedi beutazni, de Ausztria és Németország is csak negatív koronavírus-teszt birtokában (vagy karanténkötelezettség mellett). De nem lehet másra mutogatni: Szerbia alig két hete ezt az államvezetést erősítette meg hatalmas többséggel a hatalomban. Az ország erre szavazott: a rosszul felszerelt kórházakra, az orvoshiányra, a járványügyi adatokat manipuláló hatalomra, az államot a saját homokozójának/játszóterének tekintő vezetőre, aki nem érzi egy pillanatig sem, hogy bármiért is felelősséget kellene vállalnia.

Négy évig ennek tudatában kell élnünk.

Szavazás Szerbiában 2020. június 21-én. (Fotó: Minda Delić – Slobodna reč)