– A maszkhasználat a szabadtéren akkor kötelező, ha valaki sorban áll a bank, a posta vagy másik intézmény előtt, és nem lehet betartani az előírt szociális távolságot – közölte Darija Kisić Tepavčević a köztársasági válságtörzs tagja a szerdán megtartott sajtótájékoztatón. A járványügyi szakember arra az újságírói kérdésre, hogy a gyerekeknek is kell-e maszkot viselniük, azt felelte, hogy nincs egyetlen egy olyan korosztály sem, amelyik biztonságban lenne.

– Mindenki, akinek nincs meg az ellenálló képessége, veszélyeztetett – mondta az epidemiológus, aki hozzátette, a gyerekre is érvényesek az általuk meghozott intézkedések, amiből kiderül, hogy a legfiatalabbak is kötelesek maszkot viselni péntektől.

– Azt ajánljuk a szülőknek, hogy ne hozzák olyan helyzetbe a gyerekeiket, amelyben jelentős veszélynek tennék ki őket, ne menjenek olyan helyre, ahol sorok alakulhatnak ki. A maszk egy védelmi akadály, de ezek a maszkok sem nyújtanak száz százalékos védelmet. Gondot kell viselnünk arról, hogy megóvjuk magunkat, hogy ne fertőződjünk meg, különösen, ha kisgyerek található a családban – nyilatkozta a doktornő.

Fotó: Getty Images