Az Aspen gyógyszergyártó cég 73 százalékkal olcsóbban adná hat rákkezeléshez használatos gyógyszerét, miután az Európai Bizottság 2017-ben vizsgálatot indított a céggel szemben piaci erőfölénnyel visszaélés és túlárazás miatt – jelentette be a brüsszeli testület illetékes szóvivője, írja az MTI.

A gyógyszeripari vállalat a bizottság előzetes értékelése szerint úgy vitte keresztül az áremelést több európai ország gyógyszerhivatalán, hogy nyomás alá helyezte azokat. Mivel több országban nem volt lehetőség arra, hogy a létfontosságú készítményeket mástól szerezzék be, a hatóságok kénytelenek voltak beleegyezni az áremelésbe. Az is előfordult, hogy az Aspen megfenyegette az illetékes hatóságokat, hogy kivonja a készítményeit a piacról, sőt ezt egy alkalommal meg is tette.

Margrethe Vestager, az unió versenypolitikáért felelős biztosa hangsúlyozta, hogy az árakat nem biztos, hogy mindig az innováció ösztönzése céljából hajtják fel, amint azt gyakran állítják. Néhány cég időnként az erőfölényét használja ki, amikor több száz százalékkal emeli az árakat anélkül, hogy annak bármi elfogadható magyarázata lenne – jelentette ki.

Az Aspen azt ígérte, hogy a nélkülözhetetlen készítmények árát jelentősen csökkentené az Európai Unióban, egyes termékek ára átlagosan akár kétharmadával esne, és a gyógyszercég 10 évre rögzítené az árplafont.  A bizottság később dönt arról, hogy a cég javaslata megfelel-e elvárásaiknak. Olaszországban egyébként a helyi versenyhatóság már 2016-ban kötelezte a céget a szóban forgó készítmények árának csökkentésére.

Olcsóbban adná a gyógyszereit az Aspen (Fotó: Illusztráció)