Mladen Šarčević oktatási miniszter pénteken azt mondta, hogy azok az egyetemisták, akik a belgrádi kollégiumokban laknak, a bejelentettekkel ellentétben mégis maradhatnak, nem zárják be a kollégiumokat – írja a 021.rs.

A miniszter szerint téves információ látott napvilágot a kollégiumokban élő diákok fertőzöttségéről.

„A fertőzött egyetemisták 20 százaléka lakik csak a kollégiumokban, én ezt az információt már hétfőn eljuttattam a köztársasági válságstábhoz” – mondta Šarčević, aki hozzátette, hogy adatai szerint a belgrádi kollégiumokban összesen 49 fertőzött diákot regisztráltak, Újvidéken, Kragujevacon nincs fertőzött, Nišben pedig mindössze ketten betegedtek meg a kollégium lakói közül.

Aleksandar Vučić szerb államfő csütörtöki tévébeszédében jelentette be a belgrádi kollégiumok bezárását, ezután viszont az egyetemisták utcai tiltakozásba kezdtek.

Vučić bejelentése után utcára vonultak az egyetemisták (videó)

„Az elnök nem a megfelelő információkat kapta a fertőzött egyetemisták számáról, a kollégiumokban a fertőzöttek mindössze 20 százaléka lakik. A diákok fegyelmezettek, szájmaszkot viselnek, a vizsgák alkalmával pedig egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak” – mondta a miniszter a Prva TV műsorában.