Aleksandar Vučić szerb államfő ma este újabb korlátozó intézkedéseket jelent majd be, amelyek főleg Belgrádra vonatkoznak – írja a Blic.

Sajtóinformációk szerint az államfő csütörtök este, a válságstáb ülése után az RTS műsorában beszél majd a koronavírus járvány elleni intézkedésekről.

A Blic úgy tudja, hogy a folyamatosan romló fővárosi járványhelyzet miatt a válságstáb ülésén napirenden lesz a kijárási tilalom ismételt bevezetése, és ami még valószínűbb, Belgrád vesztegzár alá helyezése.

Emlékeztetőül, Ana Brnabić kormányfő szerda este azt nyilatkozta, hogy az újonnan megfertőződöttek 70 százaléka Belgrádi.

Brnabić: A fertőzöttek hetven százaléka belgrádi

A legutóbb nyilvánosságra hozott adatok szerint – amelyet szerda délután közöltek – 1.783 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban, 73 beteget lélegeztetőgépre kapcsolva ápolnak.

Az elmúlt nap során négy koronavírusos beteg vesztette életét Szerbiában, valamint 272 személyről állapították meg, hogy koronavírussal fertőzött.

___________________________________________________________________

Fotó: N1