Tóth Szilárd János politológus a június 21-ei voksolás menetét követve arra a megállapításra jutott, hogy a választások során tapasztalt visszaélések száma ijesztő, amelynek célja nem is a Szerb Haladó Párt győzelmének bebiztosítása volt, hanem a részvételi arány növelése. A szakértő szerint a parlamenti munka ezek után sokkal komikusabb lesz majd, mint amilyen eddig volt.

A szerbiai demokrácia meggyalázása
Láthatjuk, a VMSZ elnöke nem épp úgy beszélt, mint 4 éve… És noha más típusú választási visszaélésről van szó, a lényeget – vagyis a csalást – tekintve mégsem követelte asztalt csapdosva a rendőrségi vizsgálatot… Holott mondandója alapján úgy tűnik, nem VMSZ-es direktíva, hanem egy másik párt félreértett utasítása vezette az egyik vranjei választóhely voksolóinak „szívét”. – Vataščin Péter írása

„Sokat jelent számomra, hogy azt csináltam, amit szerettem”
A magyarkanizsai Losonc Rezső (84) életútja érdekes és változatos: volt pedagógus, sportoló, edző, és különböző vezető pozíciókat is betöltött. A nyolcosztályos általános iskolát szülővárosában fejezte be, a gimnáziumot Szabadkán, egy évig orvostanhallgató volt Zágrábban, majd – nem azért, mintha ez nem ment volna neki, hanem személyes okokból – átiratkozott Újvidékre – Milorad Mitrović interjúja

Kiszámítható kiszámíthatatlanság
Nemes Róbert agronómust és Sándor Józsefet, a felsőhegyi Napredak földműves-szövetkezet igazgatóját kérdeztük arról, milyen következményekkel járt a szántóföldi növényekre az elmúlt időszak szélsőséges időjárása, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy az előttünk álló felmelegedés során mi történik azokkal a növényekkel, amelyeknek a betakarítása még ezután következik – Vígi Zsoldos Zsaklina cikke

Több mint hatszáz vicces, kedves és élethű alkotás
A karikatúra olyan humoros vagy gúnyos célú képi ábrázolás, főként rajz, amely egy ember jellegzetes vonásait vagy valamilyen jelenetet torzítva mutat be. Célja az ártatlan szórakoztatáson kívül lehet a kinevettetés, fenyegetés, figyelmeztetés és bírálat. Gyakran megbélyegzi az emberi gyarlóságokat vagy valamilyen társadalmi, politikai stb. jelenség sötét oldalát – Ricz Róbert interjúja

Hogy vagyunk?
Hogy vagy? Erre a kérdésre az ember automatikusan azt válaszolja, hogy: Köszönöm, jól! Hát én egy ideje nem ezt teszem. Nem vagyok jól. Nem is igazán fizikailag, hanem pszichikailag. Bár lenne a testemen is gyógyítanivaló, de az várhat. Hogy mennyit? Hát, nem is tudom, a járvány egy-két hulláma pár csúcspontjának lecsengését. De hogy ez mennyi idő, ki tudja? – Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke

„Magánbűnök, közerkölcsök…”
Nem igényeltem a száz eurót. Értelemszerűen nem is vehettem fel. Nem gondolom, hogy különb vagyok azoknál, akik éltek a lehetőséggel. Csak sokkal nyugodtabb – Bence Erika írása a Camera Obscurában

Munka/Foglalkozás
Hányszor gondoljuk, esetleg mondjuk is ki hangosan naponta: „Bezzeg az én időmben…”, amikor valami olyat tapasztalunk a fiatalabb korosztály cselekedeteiben, magtartásában, öltözködésében, ami a „mi” időnkben, régebben másként volt. Fiatalokat és idősebbeket kérdezünk egyazon fogalmakról, most a munkáról és a foglalkozásról – Vígi Zsoldos Zsaklina cikke

Bizonyítani kell az ártatlanságot
A szabálysértésekről szóló törvény szerint azt lehet elítélni, akiről bebizonyosodik, hogy megszegte az előírásokat. Ebből az következik, hogy ha nem sikerült bebizonyítani a törvényszegést, akkor az illető ártatlan. A gyakorlatban azonban ez egészen másként működik, ugyanis a sofőrtől azt várják el, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát, s ha ez nem sikerül, akkor bűnösnek nyilvánítják.

OKTATÁS: A siker ideje – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: A nyugdíjasok szélcsendje – Takács Magda írása

KÖZÉLET: Új magyar politikai kisszótár – Balla Lajos jegyzete

KOMMENTÁR: A vadkapitalizmus vadhajtásai – Both Mihály írása

JEGYZET: Balról jobbra – Nagy Nándor jegyzete

VENDÉGSÉGBEN: Bajmokon, Szabadkán, Magyarkanizsán, Temerinben

BALKÁN: Egy nemzeti hős előélete

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: „Sportolásra szüksége van mindenkinek, ki gondol testi egészségére”

IRODALOM – Turóczi Ildikó: egyperces kánon

KÉPHISTÓRIÁK: Karanténversek, ahogy a gyerekek látták

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: „Gombóc, be nyóc” – Huzsvár József cikke

SPORT: Ilija, a romantikus – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Cékla – az egészségbombaNEM A GÓLYA HOZZA: Táborozási lehetőségek gyerekeknek

AZ ORVOS VÁLASZOL: Magyar kutatók felfedezése az Alzheimer-kór kutatása terén

ÖTLETSAROK: Készítsünk illatos virágos gyertyát

KERT: Nyírjunk formát a gyepbe!

KONYHA: Zöldbabos ételek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.