A Szövetség Szerbiáért nevű ellenzéki tömörülés közölte, hogy bűnvádi feljelentést tett Bognár Tibor, Palics Helyi Közösség titkára ellen, ugyanis, megalapozott a gyanú, hogy június 21-én 20:00 és 21:30 között a 71-es számú szabadkai szavazóhelyen, a Miroslav Antić Általános Iskolában felhatalmazás nélkül változtatta meg a szavazatok számát, azokhoz további szavazatokat hozzáadva, írja a Magločistač.

A Szövetség Szerbiáért közleménye szerint a voksolást követően a 71-es szavazóhelyen megjelent Bognár Tibor, aki illetéktelenül ment be abba a helyiségbe, ahol a szavazatszámláló bizottság tagjai voltak, és átvette tőlük a munkát, és saját belátása szerint kezdte el diktálni a választási eredményeket, amit a bizottság elnöke tett lehetővé számára.

A szabadkai alapfokú ügyészséghez a választási csalás bizonyítékaként egy videófelvételt is eljuttattak, amelyen Bognár Tibor, Palics Helyi Közösség titkára látható és hallható.

– Nyilvánosságra került a felvétel, amelyen látható, hogy Bognár Tibor, akinek erre semmiféle felhatalmazása nem volt, a szavazóhelyen diktálja a választási eredményeket. Ez világos képet mutat a manipulációnak és a dölyfösségnek a mértékéről, ami aznap történt. Ha a „közép-európai” Szabadkán, a „közép-európai” Palicson úgy számolták a szavazatokat, mint Észak-Koreában, akkor könnyen elképzelhetjük, hogy hogyan nézett ki a szavazatszámlálás Szerbia szerte azokban a városokban, ahol ezt a a Szerb Haladó Párt tagjai végezték – olvasható a közleményben, melyben azt is írják, hogy feltételezhetően több százezer szavazatot adtak hozzá az eredményekhez, hogy magasabb részvételi arányt mutassanak ki, ami még így is ötven százalék alatt maradt.

A Szövetség Szerbiáért emlékeztetett, hogy arra szólította fel a polgárokat, hogy ne menjenek el szavazni, a választások napján történt szabálytalanságok pedig szerintük igazolták felhívásuk létjogosultságát.

– A bojkott célja az volt, hogy megmutassuk, Szerbia már nem demokratikus állam, hanem egy csupasz diktatúra. Ezért a bojkott sikeres volt. Bognár Tibor, és a hozzá hasonló, megszámlálhatatlanul sok, rezsimet kiszolgáló személy pedig tett róla, hogy erről minden kétséget kizáróan megbizonyosodjunk – ál a Szövetség Szerbiáért közleményében.

Az ellenzéki tömörülést Szabadkán a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Demokrata Párt és a Dveri mozgalom alkotja.

Videó forrása: Szövetség Szerbiáért