Ahogyan arról már többször írtunk, a VMSZ egy Vranje községhez tartozó faluban az összes szavazatot megszerezte a június 21-ei köztársasági parlamenti választáson. Újságírók hétfőn Igor Mirovićot kérdezték a témával kapcsolatban – írja a 021.rs.

Vidám péntek, köszönve a vranjei VMSZ-szavazóknak

A tartományi kormányfő szerint tévedésről van szó.

„A választók egy része, nem nagy számban, mindössze néhány száz polgár, vagy legfeljebb néhány ezer, olyan információt kapott, hogy jelöltjük a listán a 4-es szám alatt szerepel. Csak az volt a gond, hogy a 4-es számú a helyi listán volt, ugyenez a helyen köztársasági szinten a VMSZ szerepelt, így a polgárok tévedésből a másik listán a VMSZ-re szavaztak“ – mondta Mirović, aki hozzátette, hogy ő maga is került már hasonló helyzetbe.

„ Amikor 1992-ben először vettem részt helyhatósági és köztársasági  választásokon, a Szerb Szocialista Párt (SPS) jelöltje Adica községbe ment kampányolni. Itt főleg alacsonyabb műveltségű roma polgárok éltek. Elmagyarázta nekik, hogy kire kell szavazniuk és hogyan, viszont meglepődtem, amikor a szavazatok nagy részét helyi szinten én kaptam, pedig nem is kampányoltam a környéken” – mesélte a tartományi kormányfő.