Darija Kisić Tepavčević epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja vasárnap a Pink TV-ben azt mondta, hogy a választásoknak nincs köze a koronavírus-fertőzés újbóli terjedésének és a fertőzöttek számának megugrásához – írja a 021.rs.

Véleménye szerint minden egészségügyi intézkedést megtettek, hogy lebonyolítható legyen a voksolás, ami a polgárok számára nem jelentett nagyobb kockázatot, mint egy bevásárlás, vagy a tömegközlekedési eszközökön való utazás.

„Láthatjuk, hogy egész Európában nő a fertőzöttek száma, nekem az a fontos, hogy a szavazás napján minden intézkedést betartottak, nincs ok-okozati összefüggés a választások és a fertőzöttek számának növekedése között, legalábbis erre nincs semmilyen bizonyíték“ – mondta Kisić Tepavčević, aki azt is mondta, hogy a vírus nem tűnt el, csak kissé legyengült az utóbbi időben.

Három halott, 254 újabb beteg egyetlen nap alatt

„A vírus velünk maradt, azt hittük a meleg idő megérkeztével eltűnik majd, de nem így történt. Viszont mindannyian felelősek vagyunk ezért. Senki nem fertőződhet meg, aki óvatos, és nem kerül kapcsolatba fertőzött személlyel. Pillanatnyilag bárki lehet vírushordozó, mert nagyon sok a tünetmentes fertőzött” – fejtette ki véleményét a szakember, aki szerint a vírus főleg cseppfertőzéssel terjed, de még mindig keveset tud róla a világ.