Belgrádban és Szerbiában is fokozatosan romlik a járványhelyzet, ezért ismét korlátozó intézkedéseket vezethetnek be – írta közösségi oldalán Predrag Kon járványügyi szakember, erről a 021.rs számolt be.

Kon szerint a gondot főleg az okozza, hogy az egyetemisták ismét visszatértek otthonaikba, így a járvány ismét kiterjedhet az egész ország területére.

Szavai szerint a fertőzöttek száma azóta növekszik, amióta június 5-én a nyilvános rendezvényeken ezer személyre növelték a résztvevők számát.

„Sokak szerint a Crvena zvezda – Partizan focirangadó a ludas a fertőzés ismételt fellángolásában, bár tudomásom szerint az újonnan fertőzöttek nem szolgáltak olyan adatokkal, miszerint a meccsen jártak volna” – mondta Kon, aki szerint azt a rendelkezést még mindig nem szüntették meg, hogy a szabadtéri sportrendezvényeken a nézőknek be kell tartani az 1 méteres távolságot, ezért azokat a klubokat, amelyeknek a szervezésében ilyen meccseket játszottak meg kellene büntetni.

Kon ugyanakkor azon a véleményen van, hogy rendkívüli állapotot nem vezetnek be.

„Ezt anyagailag nem élnénk túl, ne hasonlítgassuk magunkat Németországhoz, vagy Franciaországhoz. Ha rajtam múlik, akkor az időseket sem fogjuk elzárni a külvilágtól, kivételt képezhetnek az idősotthonok” – írta Kon, aki arra is kitért, hogy valószínűleg ismét bevezetnek valamilyen szintű korlátozásokat, mint például a kórházi látogatások betiltása, vagy a zárt térben lévőknek a szájmaszk kötelező viselése.

„A vírus terjedését védőoltás nélkül nem lehet megállítani” – zárta szavait Kon.