A világbajnok Hollandia, Magyarország, Szerbia és Horvátország került a decemberi norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság C jelű csoportjába a csütörtöki, bécsi sorsoláson – írja az MTI.

Érdekesség, hogy a szerbekkel a Győrben sorra kerülő jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán is megmérkőznek a magyarok.

A december 3. és 20. között sorra kerülő tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A csoportmeccseket Trondheim mellett Herningben és Frederikshavnben rendezik, a középdöntőre (AB- és CD-ág) Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban kerül sor.

A koronavírus-járvány miatt a selejtezősorozatból csak az első két fordulót tudták megrendezni, ezért az európai szövetség (EHF) úgy döntött, hogy az előző kontinenstornán szerepelt csapatok vehetnek részt az idei Európa-bajnokságon is.

Az európai, a norvég és a dán szövetség közös közleménye szerint mindhárom szervezet biztos benne, hogy megrendezhetik az Európa-bajnokságot, vagyis a koronavírus-járvány az év utolsó hónapjában már nem jelent akadályt. A helyi szervezőbizottságok abban bíznak, hogy addig mindkét rendező országban növelik a nyilvános rendezvényekre beengedhető nézők számát. A szervezők folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti kormányokkal, a helyi hatóságokkal, az EHF-fel, és több forgatókönyvvel készülnek a lebonyolításra.

Az óvintézkedések miatt Norvégiában jelenleg legfeljebb 200, Dániában pedig 500 fős rendezvényeket lehet tartani, ám Morten Stig Christensen, a dán szövetség főtitkára kijelentette, nagyon bíznak benne, hogy ezek a számok ősszel jelentősen növekednek majd.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása – a csoportok 1-3. helyezettje jut a középdöntőbe és viszik magukkal az egymás elleni eredményeket:

A csoport (Herning): Dánia, Franciaország, Szlovénia, Montenegró

B csoport (Frederikshavn): Svédország, Oroszország, Csehország, Spanyolország

C csoport (Trondheim): Hollandia, Magyarország, Horvátország, Szerbia

D csoport (Trondheim): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország

____________________________________________________________________

Fotó: NSO