A belgrádi Petlovo Brdo városrész egyik általános iskolájában koronavírusos diákot diagnosztizáltak – írja a 021.rs.

A Vladimir Rolović általános iskola egyik nyolcadikos tanulójárol van szó, aki részt vett a kisérettségire való felkészítő oktatáson is, így több más személyt is megfertőzhetett.

„Ahogy vége lett az előkészítő oktatásnak, azt mondták az iskolában, hogy az egyik diák koronavírusos, valamint az édesanyja is. Arról értesítettek bennüneket, hogy azok a tanulók, akik kapcsolatba léptek az említett diákkal, koronavírus-tesztre kell hogy menjenek és a kisérettségin sem vehetnek részt, ha nem rendelkeznek majd negatív teszttel” – mondta az egyik szülő.

Azt az ertesülést, hogy fertőzött diákot diagnosztizáltak az iskolában megerősítette az intézmény igazgatója, Marija Čekanović is.

„Egy tanuló, valamint az édesanyja koronavírusos. A záróvizsgát ennek ellenére június 17-én, a tervezett időpontban megtartjuk, jelen pillanatban folyik a kontaktkutatás. Mindenkit, aki kapcsolatba került az adott tanulóval, tesztelni fognak” – mondta az igazgató.

____________________________________________________________________

Fotó: Pixabay