A francia hadsereg megölte az Al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai vezetőjét, Abdelmalek Droukdelt – közölte a francia hadügyminiszter.

Droukdel még a Szovjetunió ellen kezdett harcolni Afganisztánban, bombaszakértő volt, akinek a robbanószerkezetei több száz ember életét oltották ki, tudatja az EuroNews.

A Maghreb országok és a szaharai területek Al-Kaidával szövetséges, annak irányítása alá tartozó iszlamista csoportok is neki engedelmeskedtek.

A francia hadsereg Maliban több követőjével együtt szerdán ölte meg. Két héttel korábban foglyul ejtették a szervezet egyik veterán csoportvezetőjét.

A francia hadsereg azután jelent meg a Száhel-övben, hogy az Al-Kaida helyi szervezetei elfoglalták Mali északi részét, és onnan gyilkos merényleteket indítottak Észak-Afrika különböző pontjain. A francia hadsereg segítségével az iszlamisták által irányított területeket visszafoglalták, ugyanakkor az Al-Kaida továbbra is aktív maradt a térségben.