A szerbiai politikai élet egy óvodára hasonlít, amelyben Óz, a nagy varázsló képernyők ezrei előtt áll és virtuális embereknek közhelyeket puffogtat, jelentette ki Kokan Mladenović rendező az N1 tévé vendégeként. Mladenović beszélt az Amerikai Egyesült Államokban történő eseményekről is, és arról is, hogy összevethetőek-e az amerikai állapotok a szerbiaiakkal.

– Amikor Donald Trump került az USA élére, ha más nem is történt, de mi megkönnyebbültünk, mert rájöttünk, hogy nincs monopóliumunk a politikai idiótákra és hogy az a veszélyesen műveletlen, agresszív, piszkosul gazdag réteg válik világszerte politikai valósággá – jelentette ki a rendező, aki nem számít arra, hogy meg jobban eldurvulna a helyzet Amerikában, de a társadalmi elégedetlenség óriási, tette hozzá.

– Nincs már sehol sem középosztály, új társadalmi működési formát kell keresni vagy újra kitörnek a munkásforradalmak. Én reménykedem bennük, mert az a szintű megaláztatás, amit a dolgozóknak el kell viselniük Szerbiában és másutt is, olyan nagy, hogy annak robbannia kell. Az USA-ban épp ez történik – véli Mladenović, aki szerint akkor jelenik meg az erőszak, a vandalizmus az utcákon, amikor nincs egy olyan vezér, aki ura lenne a helyzetnek, amikor felszínre tör a jogos elégedetlenség.

Szerinte az előttünk álló választások kapcsán abszurd dolog egyáltalán választásról beszélni – ez egy görcsös harc lesz a még szabadon lévő néhány szabad helyért és az SNS próbálkozása, hogy teljes mértékben megrohamozza és saját irányítása alá vonzza az egész országot.

– Ez egy játszótér, egy csomó neveletlen, elkényeztetett, jórészt agresszív gyerekkel, akik semmiről sem tudnak megállapodni. Ha lenne egy minőséges alternatíva, akkor a nép valószínűleg támogatna valakit. De ez a csatározás, ez mind semmit sem jelent abban az iránytű nélküli csoportban – mondta Mladenović, aki saját magát a következőképp definiálta: ő a hatalom nagy ellenfele, de óriási mértékű benne az érzés, hogy nem tudja tisztelni a szerbiai ellenzéket.

– Mindannyian kicsik. Ha ellenzék akarsz lenni, egy világos alternatívát kell nyújtanod. Amit egyértelműen fel tudsz ajánlani, és nem csak hatalmat kérsz – nyilatkozta, hozzátéve: nem marad más hátra, mintsem megvárni, hogy újra osszák a lapokat.

– A tapasztalat azt mutatja, hogy október 5-én nagyot hibáztunk. Megengedtük, hogy a 90-es évek szemétje újra hatalomra kerüljön. Ez óriási mértékben a DS felelőssége. Sehol sem tapasztalható az, hogy valaki hajlandó lenne letérdelni és azt mondani, hogy „Bocsáss meg, Szerbia, a demokratikus változásokat alatt, amit csak tudtunk, tönkretettünk, és ez a mi hibánk!”. Egy olyan hatalom ejtett bennünket túszul, amelyben a 90-es évek rablói, csalói és szörnyei vannak – jelentette ki Kokan Mladenović.

A teljes beszélgetés ezen a linken érhető el.

 

„Vajdaság elveszítette az identitását”

Slobodan Tišma író, költő, zenész, zeneszerző, énekes, a vele interjút készítő Nedim Sejdinović szerint az ember, aki a 80-as évek Újvidékének művészeti életét nagymértékben meghatározta. A vele készült interjú az Al Jazeerán jelent meg, amiben Tišma munkáján kívül arról is beszél, miért vonult vissza a közélettől, milyen mértékben változott meg Újvidék és Vajdaság Jugoszlávia széthullását követően, valamint a 90-évek háborúi és annak következtében a tartományi székvárosba érkezők miatt.

Tišma ma is jugoszlávnak érzi magát, ez nagyban meghatározza munkásságát és egyéniségét is, vallja.

– Vajdaság nagyon rosszul járt Jugoszlávia széthullásával, megsemmisült, elveszítette identitását. Már csak egy zóna, egy köztes tér. A nevét megtartotta, habár azt is el tudták volna venni tőle. Semmi bajom azokkal az emberekkel, akik idejöttek, nem vagyok xenofób, de miért vannak ma ott, a Futaki piacon azok az orvosok, jogászok, tanárok, akik gyümölcsöt és zöldséget árulnak? Elveszítették a lényegüket, csak árnyékai azoknak az embereknek, akik valamikor a szép városukban éltek és komoly munkával foglalkoztak. Később jött még egy hullám, de azok már nem árnyékok. Sőt, túlságosan is valósak, már szinte kellemetlenül, de erről jobb nem beszélni. Elég, ha csak megnézzük, hogy ki él az újvidéki elit negyedben, a Kraljev parkban (Király parkja) és minden világos lesz – meséli Tišma, aki szerint nem lehet ráismerni Újvidékre.

– Egyértelmű, hogy városépítési katasztrófát élt meg. Mindenféle építészeti kritérium nélkül épül. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy megépüljenek a négyzetméterek és eladják őket. Mindenről az önös érdekek döntenek, nem mi, újvidékiek döntünk a dolgokról, minket senki sem kérdez. Egyébként ezeket a munkálatokat olyan személyek vezetik, akik csak időnként jelennek meg, hogy megnézzék, hogyan haladnak a dolgok. Elég, ha csak megnézzük a városközpontot. De én ezt nem is veszem észre – mondja Slobodan Tišma, aki saját bevallása szerint inkább az általa írt történetekben érzi magát otthon, amelyek a múlt század 50-es, 60-as éveiben játszódnak, az akkori Újvidéken.

A teljes interjút ide kattintva olvashatják.

 

Száz euró

Rendszeresen ír a Danas napilapnak Slobodan Simić szatirikus, ironikus jegyzeteket. Ezen a héten Panta Petrović Vrdalama néven szólt az Elnökhöz. A vrdalama szó magyarul szélhámost, csalót jelent, a levél tartalmát ennek megfelelő komolysággal kell kezelni. Íme:

„Szeretett Elnököm,

Én téged a saját testvéremnél is jobban szeretlek, de az igazat megvallva, a tartozások miatt vele nem vagyok valami jó viszonyban… De ez most nem fontos.

Attól a pillanattól kezdve, amikor megjelentél a politikában, én szerelemmel követlek téged, egyszerűen imádlak.

Mindezeket az éveket érted dolgoztam le: agitáltam, szavaztam, őriztem az urnákat, szórólapokat osztogattam, feljelentgettem az ellenzéket… Semmi sem esett nehezemre, amit érted tettem!

Ezért kérnék most én tőled, drága szeretett elnököm, egy icike-picike szívességet.

Ha lehet, az első adandó alkalommal jelentsd ki, hogy Panta Petrović, ismertebb nevén Vrdalama – az én vagyok – nem kapta meg a beígért 100 eurót.

Mondhatod, hogy nem érdemeltem meg, hogy nincs érvényes személyi igazolványom, vagy hogy nincs állampolgárságom… De nem is kell megmagyaráznod, amit te mondasz, az itt a törvény, úgysem ellenőrzi le azt soha, senki.

A probléma az, én jótevőm, hogy ez a te 100 euród, amit nekünk ajándékoztál segítségként ez a járvány meg a rendkívüli állapot miatt, egészen rossz időben ért engem.

Hidd el, hogy már akkor, amikor te, én védelmezőm, bejelentetted a 100 euró érkezését, az én telefonom elkezdett csörögni.

Általában olyan, régebbi hitelezők hívtak, akikről már megfeledkeztem, még azokból az időkből, amikor te hatalomra kerültél, én meg azt gondoltam, hogy a fejlődés, a fizetésem és a pluszmunkáim elegendőek lesznek arra, hogy visszafizessem a kölcsönkérteket.

Természetesen a belső ellenségek és az ellenzék egészen tönkretette a dolgokat, így nekem később nem volt miből visszafizetnem a tartozásaimat.

Előbb azok a régebbi, később meg már az újabb hitelezők is kerestek.

De most, amikor megkezdődött a 100 eurót kifizetése, hajtóvadászat indult ellennem!

Nincs olyan nap, hogy valaki ne kopogjon az ajtón, ajtókereten, ablakon, várnak a ház előtt, lesben állnak, a telefon meg éjjel-nappal csöng.

Én elbújtam, neked se mondhatom meg, hova, senkinek se jelentkezem, de attól tartok, ez nem tarthat örökké.

Ezért, mint az istent, úgy kérlek, drága szeretett elnököm, csak említsd meg valahol, hogy a Panta Vrdalama nevű polgár nem kapta meg a száz eurót, és hogy sohasem fogja megkapni.

Ments meg, ha istent ismersz!

Megelőlegezett, halála napjáig tartó hálával jegyzi

Panta Petrović Vrdalama

Eredetiben itt.

Nyitókép: peščanik.net/Slavica Miletić