460 tanügyi dolgozó írta alá egy nap alatt a „Mennyit érnek a gyermekeink” címet viselő kiáltványt, amellyel elítélik a gyermekekkel való visszaélést politikai célokból, mint ahogyan azt a Szerb Haladó Párt tette legutóbb a választási video-klipjében.

„Nem szoktunk gyakran ilyen módon személyesen kiállni valami mellett, legtöbbször csak a szakszervezeteken vagy más munkaszervezeteken keresztül. De az indíték most olyan, hogy nem várhatunk ezekre a szervezetekre. Az indítóok olyan, hogy az elveink nem engedik a késedelmet, hogy számolgassunk hányan csatlakozunk vagy azt, hogy tartózkodjunk. Tehát: kinek és milyen módon szabad ebben az országban visszaélni a gyermekekkel politikai célokból?” – teszik fel többek között a kérdést a kiáltvány aláírói.

A tiltakozók tanárok, tanítók, nevelők, pedagógusok, pszichológusok, iskolai személyzet, de van közöttük iskolaigazgató is, akik legtöbben maguk is szülők. A közleményük szerint „nem szeretnék a gyermekeiket egyik vagy másik politikai párt oltárán feláldoznák”. Hozzátették az, amit Aleksandar Vučić államfő saját pártjának promóciós videó-klipjében megtett, a legjobb esetben is csak politikai célból való visszaélés a gyermekekkel, a legrosszabb esetben pedig intőjel arra, hogy Szerbiában bármilyen erkölcsi dillema nélkül más személyeket eszközként lehet felhasználni”.

Nyitóképünk: Jelenet a SNS választási video-klipjéből