A koronavírus-járvány következményei miatt bezuhant szerbiai gazdaság a legkorábban hat hónap múlva állhat talpra, de ez vélhetően inkább 2021-ben fog megtörténni – hangzott el a Beogradski strateški dijalog (Belgrádi Stratégiai Párbeszéd) által szervezett tanácskozáson, tudatta a 021.rs.

A járvány kezdetén mintegy kétezer cég állt le, most pedig ezen vállalatok kétharmada újrakezdte a munkát, jelentette ki a tanácskozáson Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke, kiemelve: saját felmérésük azt mutatja, hogy a vállalatok felét komolyan sújtotta a vírus okozta válság, jelenleg pedig a kinnlevőségek megfizettetése okoz egyre nagyobb gondot.

Čadež külön kiemelte, hogy jelenleg a legfontosabbnak a gazdaság támogatására szánt ágazati intézkedéseket tartja, a gazdaság teljes talpra állását pedig jövőre várja.

Ana Ivković a Szerbiai Jegybank kormányzóhelyettese arról beszélt: a banki szektornak a válság kezdetén 130 milliárd dinár likviditási többlete volt, a jegybank pedig saját intézkedéseivel további 100 milliárdot biztosított a likviditás növelése érdekében. A jegybankelnök helyettese szerint az infláció az év végéig alacsony és stabil marad. A jegybank ugyanakkor úgy látja, hogy a szerb gazdaság már hat hónapon belül pozitív tartományba kerülhet.