A tartományi költségvetésből kétmillió dinárt szánnak Peter Handke osztrák író legújabb könyvének kiadására – írja a 021.rs.

Handke az egykori Jugoszláviáról, illetve Szerbiáról kíván megjelentetni egy esszéket tartalmazó kötetet. A támogatást a költségvetési tartalékból hagyták jóvá a Szerb Nemzeti Színháznak, amely az osztrák író könyvének kiadására fordíthatja a pénzt. Az ezzel kapcsolatos döntés már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben.

A 2019-ben irodalmi Nobel-díjat kiérdemlő író munkássága meglehetősen ellentmondásos, tavaly Stocholmban – mielőtt átvette volna a jeles elismerést – többen tüntettek ellene és mellette is.

Handke Nobel-díja ellen tüntettek a háborús veteránok és a túlélők

Az író többek között azzal keltett felháborodást, hogy annak idején kijelentette: nem tartja népirtásnak a srebrenciai mészárlást, amikor az 1992-1995-ös boszniai háborúban a boszniai szerbek több mint nyolcezer férfit és fiút gyilkoltak meg, és szerinte Szarajevó ostromakor sem a szerbek gyilkoltak, hanem a bosnyákok, hogy a szerbekre foghassák a tetteket és indokot szolgáltathassanak a nemzetközi közösség közbelépésére.

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint az osztrák író tavalyi Nobel-díja olyan, mintha azt „közülünk valaki kapta volna“.

Vučić gratulált Handkénak: Mintha csak egy közülünk kapta volna a Nobel-díjat

___________________________________________________________________

Fotó: 021.rs