Megrázó mérföldkőhöz érkezett a világ legerősebb, leggazdagabb, legfejlettebb országa. Az Egyesült Államokban május 27-én meghaladta a százezret a koronavírus okozta COVID-19 betegségben elhunytak száma. Donald Trump nagyszájú elnökségének szomorú, de egyben árulkodó összegzése is lehet ez a szám.

Az a botcsinálta politikus, aki korábban elképzelhetetlen ellenségfabrikálással, gyűlöletbeszéddel és mocskolódással, valamint a magukat áldozatként megélő rétegek (az abortusztilalom meg a fegyverviselés korlátozhatatlanságának ígéretével) megvesztegetésével, illetve a jobboldali megamilliárdosok adó- és szabályozáscsökkentéses lekenyerezésével került – kisebbségi szavazatnyertesként is – hatalomra, váratlanul „emberére talált a halálban”. Akár paradigmaértékű is lehet, hogy az amerikai politika trumpista rákfenéjét éppen egy valódi „pestis” kezdte ki.

Az a politikai szélhámos, aki tucatjával rugdosta ki saját talpnyalóit, ellenséget csiholt a szolgálatokból és cseléddé tette az igazságszolgáltatást, kineveti a tudományt és naponta gyalázza a független sajtót, egyszerre csak mély vízben találta magát a „láthatatlan ellenséggel” szemben.

A veszély két hónapos elutasítása (mert az általa gyűlölt titkosszolgálatok figyelmeztették rá és mert irigyelve megvetett elődje – Obama – a ragályveszélyre is felhívta a figyelmét), a kínai elnök két hónapos magasztalása (mert éppen kereskedelmi szerződést akart vele aláírni), valamint a saját mindenhatóságába vetett hit („Az én hatalmam korlátlan!”) előbb-utóbb könyörtelenül oda vezetett, ahol vagyunk: világelsőséghez százezer halottal – miközben a „kínai vírusnak” keresztelt kórokozó „saját hazájában” mindössze félezer (téves megfogalmazás az eredetiben – A szerző megjegyzése) ötezernél is kevesebb halált hozott.

A maszkellenes elnök hiába is álcázná ocsmány száját: a három és fél év alatt elhadart húszezer hazugság előbb-utóbb megteszi a magáét. Aki a nyitást fegyverrel követelők pártjára áll, azt a láthatatlan ellenség fegyverzi le – még ha nem is ismeri el a vereséget. A hétfői ünnepnapon maszkkal koszorúzó politikai kihívóját kigúnyoló, a Twitter mégoly visszafogott tényellenőrző megjegyzésével szemben fenyegetőző, végtelen féktelenségében erkölcsileg egyre zsugorodó koronázatlan államfőt alaposan fejbe kólintja a koronavírus, miközben az igazi áldozatokról egyetlen együttérző szót nem képes kiejteni.

Két vietnami háború, két első világháború vagy három koreai háború kellett volna ahhoz, hogy ennyi amerikai vesszen oda az elnök pöffeszkedése és tehetségtelensége miatt.

Trump azt ígérte, hogy „újra naggyá teszi Amerikát”. Hogy ismét „Amerika lesz az első” – és igaza lett. Amerikát aligha lehet már megelőzni a halottak számában.


Trump és a koronavírus (Illusztráció: NewsCorpse.com)