A polgári légiforgalmi igazgatóság nem adott engedélyt a Montenegro Airlines repülőinek, hogy leszálljanak belgrádi Nikola Tesla repülőtéren – írja az RTV honlapja.

A minap számoltunk be arról, hogy Montenegró a koronavírus-járvány lecsengése után megnyitotta határait a külföldiek előtt, de szerbiai állampolgárok egyelőre nem léphetnek be az országba. Ivica Dačić szerb külügyminiszter ezt nevetségesnek nevezte, Ana Brnabić kormányfő pedig azt mondta, hogy a szerb kormány nem tesz semmiféle ellenintézkedést a szomszédos országgal szemben.

Brnabić: Nem vezetünk be ellenintézkedéseket Montenegróval szemben

Most mégis úgy tűnik, hogy van ellenintézkedés, ugyanis a Montenegro Airlines repülőgépei nem szállhatnak le a szerb fővárosban.

Egyébként a légitársaság kedden 105 egyetemistát szállított Belgrádba, ez a gép még engedélyt kapott a Nikola Tesla repülőtéren való landolásra, de a továbbiakben nem repülhetnek Szerbiába.

A légiforgalmi igazgatóság a döntés meghozatalakor a reciprocitás elvére hivatkozott. Mivel Podgorica nem engedélyezi szerb állampolgárok belépését Montenegróba, így az Air Serbia sem szállíthat ide utasokat.

___________________________________________________________________

Fotó: EPA-EFE (Jim Lo Scalzo)