Szerbiában a június 21-ei köztársasági parlamenti választásokon  8253 szavazóhely nyílik meg, ebből 29 szavazóhely lesz a büntetésvégrehajtási intézetekben, közölte  a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) – írja a Blic.

Vajdaságban 1781, Közép-Szerbiában 5247, Belgrádban pedig 1196 helyen voksolhatnak majd a polgárok.

Vladimir Dimitrijević, a RIK elnöke elmondta, hogy hamarosan közzéteszik, hogy hány szavazóhelyet nyitnak Koszovó területén. Egyelőre még azt sem tudni, hogy hány külképviseleten lehet majd szavazni.

[democracy id=”19″]

A RIK hétfői ülésén kihirdették a Sandžaki Demokratikus Akciópárt Sulejman Ugljanin – SDA listát és elfogadták a párt javaslatát, hogy az a nemzeti kisebbségi pártokra vonatkozó feltételek szerint induljan a választásokon.