Július 1-től nem kell kötelezően két hét karanténba vonulniuk a Spanyolországba érkező külföldieknek, jelentette be az ország kormánya. A bejelentés szerint a határozatot a kormány hétfői ülésén véglegesítették – írja a 444.hu a BBC-re hivatkozva.

Spanyolországban, ahol évi 80 millió turistát fogadnak, az iparág meghatározó a nemzetgazdaságban, a spanyol GDP 12 százalékát adja. Gazdasági szempontból így kulcskérdés volt, hogy valamennyit megmenthessenek a főszezonból, és még a nyári nyaralások időszaka alatt lazíthassanak a korlátozásokon.

A görög hatóságok korlátozzák a gépkocsiban és autóbuszban utazó turisták számát

A spanyol könnyítés ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy az országot megjáró turistáknak ne kéne karanténba vonulniuk. Mivel Spanyolország a járvány egyik európai gócpontja volt, a többi európai ország szigorú karanténszabályokat tart érvényben az onnan érkezőkkel szemben. Vagyis például egy brit állampolgárnak, aki elmegy Spanyolországba, ha ott nem is kell karanténba vonulnia, hazatérése után viszont igen.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó: Pixabay