Készülőben van az a terv, amely legfontosabb eleme, hogy 2025-ben Szerbiában 900 euró legyen az átlagfizetés, az átlagnyugdíj pedig 400 euró környékén mozogjon, közölte Siniša Mali, Szerbia pémzügyminisztere.

„Az elkövetkező öt évben mintegy 14 milliárd eurót fektetünk majd az infrastruktúrába, az egészségügyi rendszerbe, az oktatásba, a szennyvíz-elvezetésbe és mindenbe, ami hozzájárul majd a gazdaságunk fejlődéséhez. Az a terv, hogy 2025-ben Szerbiában 900 euró legyen az átlagfizetés, az átlagnyugdíj pedig négyszáz euró körül mozogjon, s ez teljes egészében kivitelezhető, ugyanis az ehhez szükséges pénz egy részét már biztosítottuk “ – mondta Siniša Mali a B92 Televíziónak adott interjújában. A pénzügyminiszter hozzátette, a nagykorú polgároknak járó egyszeri százeurós segéllyel az állam azt akarta bizonyítani, hogy támogatja az embereket, s azt is, hogy az ország erős és stabil.

Beograd, 24.04.2020. – Ministar finansija Sinisa Mali govori na konferenciji za novinare, danas u Palati Srbija u Beogradu. (BETAPHOTO/VLADA SRBIJE/SLOBODAN MILJEVIC/MO)

„Magunkra vállaltuk a válság legnagyobb terhét, és megmutattuk a gazdaságnak, valamint a polgároknak is, hogy a legsúlyosabb válság ideje alatt is számíthatnak az országukra “ – nyilatkozta Mali, aki elmondta, hogy mindenki, akinek a rendszer rendben találta az adatait, június hetedikéig megkapja majd a száz euró dinárellenértékét.

A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy Szerbia devizatartaléka jelenleg 13,5 milliárd euró, s a munkanélküliség tíz százalékra csökkent, az államadósság stabil. Siniša Mali közölte, szerdán kerül sor arra a megbeszélésre, amelyen a koronavírus-járvány miatt legnagyobb kárt szenvedett ágazatok képviselői lesznek jelen, vagyis a vendéglátóipar, az áru- és személyszállító cégek képviselői, valamint a logisztikával foglalkozók, s tíz nap múlva közzéteszik majd azokat az intézkedéseket, amellyel a foglalkoztatottságot kívánják növelni a cégekben. Ez azt a célt szolgálja, hogy azok a fiatalok, akik a járvány miatt visszajöttek az országba, minél előbb munkát kapjanak és ne menjenek vissza külföldre, azok pedig, akik munkanélküliek lettek, mielőbb ismét kenyérkeresővé váljanak.