Zoran Radovanović epidemiológus szerint korai a szerb kormány döntése, miszerint az ország megnyitja határait a külföldiek előtt, és a városok közötti tömegközlekedés is kockázatot jelent a koronavírus-fertőzés szemponjából – írja a 021.rs.

A szakember véleménye szerint a helyzet még képlékeny, mert napról napra változik a fertőzöttek száma Szerbiában.

‚‚Azt gondolom, hogy többek között a választások megtartása is közrejátszott ebben a döntésben. Így akik Montenegróban, vagy Bosznia-Hercegovinában élnek, de belgrádi tartózkodási hellyel is rendelkeznek, tesztelés nélkül bejöhetnek Szerbiába, szavazhatnak, majd hazamehetnek” – mondta Radovanović.

Szavai szerint az emberek a határok megnyitását valószínűleg valamiféle könnyítésként élik meg, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy részben ez politikai döntés.

‚‚Június 21-én választások lesznek, nem kérdéses, hogy akkorra a napi fertőzöttek száma nulla körül lesz, de a kampány miatt meg kellett volna fontolni a szavazás elhalasztását. Hozhattak volna egy különleges törvényt ezzel kapcsolatban, míg teljesen normalizálódik a járványhelyzet” – vélte a járványügyi szakember.

[democracy id=”19″]

Ana Brnabić kormányfő ma azt mondta, hogy korai még tiszteletkört futni a járvány feletti győzelem örömére, de a helyzet ellenőrzés alatt van, a határok megnyitása pedig „időben történt”, ami főleg a gazdaság szempontjából nagyon fontos.

Ma 10 órától szerb és magyar állampolgárok  karanténkötelezettség nélkül beléphetnek Magyarországra. Szerbia már korábban megszüntette ezt a kötelezettséget.

Tíz órától Szerbiából karantén nélkül lehet Magyarországra utazni

_________________________________________________________________________________________________

Fotó: 021.rs