A szerbiai Alkotmánybíróság döntése értelmében az országban jogszerűen vezették be a szükségállapotot és elutasítottak minden beadványt, amely ennek alkotmányosságát vitatta – írja az N1.

Az Alkotmánybíróság honlapján megjelentetett közlemény szerint elutasították azokat az beadványokat is, amelyek a szükségállapot idején hozott határozatok megszüntetését szorgalmazták.

Az Alkotmánybíróságra több beadvány is érkezett, amely arra vonatkozott, hogy állapítsák meg a szükségállapot bevezetésének alkotmányosságát, és a rendkívüli állapot ideje alatt meghozott kormánydöntések, illetve minisztériumi határozatok törvényességét.

Szerbiában a szükségállapot március 15-e és május 6-a között volt érvényben.

____________________________________________________________________

Fotó: N1