Éppen száz éve, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál, aki 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján. A budapesti Szent István-bazilikában hétfőn életnagyságú szobrot állítottak a katolikus egyházfőnek.
Az alkotás Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosának személyes ajándéka. A Szent István-bazilika papi bejárójánál felállított szobor Kotormán László és testvére a Munkácsy-díjas Kotormán Norbert alkotása. Az öntött bronz szobor egy éven át készült Hódmezővásárhelyen. Az elhelyezés koncepcióját Bukta Norbert festőművész és Galina Zoltán építész dolgozta ki.
Szent II. János Pál pápa kétszer járt Magyarországon. Ünnepi szentmisét mutatott be a Hősök terén 1991 augusztusában, majd 1996 szeptemberében a Pannonhalmi Bencés Főapátság fennállásának millenniumi ünnepségén vett részt. Személyében első alkalommal járt pápa Magyarországon.
Karol Józef Wojtyła lengyel bíborost 1978. október 16-án választották pápává és 27 évig volt a katolikus egyház feje. Ez idő alatt jelentősen modernizálta a pontifikátust és életszerűbbé tette a pápai viselkedést. II. János Pál pápát 2014-ben avatták szentté.


Szent II. János Pál pápa életnagyságú szobra a Szent István-bazilika papi bejárójánál 2020. május 18-án. A néhai pápa születésének századik évfordulója alkalmából felállított szobor Kotormán László és Kotormán Norbert szobrászművészek alkotása, Snell György esztergom-budapesti segédpüspök ajándéka. (Fotó: Bruzák Noémi, MTI)