Szerbiában a március 15-én bevezetett és május 7-én megszüntetett szükségállapot miatt a potenciális vásárlók kétharmada elhalasztotta a tervezett autóvásárlást. A másik, vagyis az eladói oldalról még inkább negatív adatok érkeztek, ugyanis a használtautó-kereskedések nyolcvanegy százaléka jelezte, nem egész két hónap alatt egyetlenegy személygépkocsit se adott el, derült ki a Polovniautomobili.com honlap adataiból.

A 2020-as eladási adatokkal kapcsolatban a használt autókkal kereskedő személyek fele úgy gondolja, az idén több mint ötven százalékkal csökken majd az eladás az előző évhez viszonyítva.

A megkérdezett potenciális vásárlók – akik már kiszemelték a megvásárolni szándékozó márkát és típust – negyvennégy százaléka azt felelte, azért halasztotta el a vásárlást, mert várja, hogy milyen következményei lesznek a szükségállapotnak, míg huszonkét százalékuk elhalasztotta ugyan a vásárlást, de amint egy kínálkozó alkalom adódik, lecsap majd rá. Mintegy tizennégy százalékuk döntött úgy, hogy bármi történik is, egyelőre nem fog autót venni. Hasonló azoknak az aránya is, akik nem álltak el a vásárlási szándékuktól, de egyelőre várnak egy jó ajánlatra. A megkérdezettek hat és fél százaléka azt jelölte meg, hogy nem állt el az autóvásárlástól, azonban a szükségállapot miatt lecsökkent a tervezett költségvetési bevétele, míg fél százalékuk nem tervezett autót venni, azonban meggondolta magát, mert nincs másik közlekedési eszköze.

Csökkentik az autóvásárlásra kiválasztott összeget

Azoknak, akik a halasztás mellett döntöttek, a fele azt jelölte meg, kivárja, hogy milyen lesz a szükségállapot utáni helyzet, míg tizenkilenc százalékuk arra számít, hogy csökkeni fog a kiszemelt autó ára. Mintegy tizenkét százalékot tesznek ki azok, akik azért döntöttek a halasztás mellett, mert nem volt lehetőségük az adásvételi szerződést hitelesíteni és a tulajdonjogot átruházni az új tulajdonosra. A megkérdezettek tizenkét százaléka azért döntött a halasztás mellett, mert a szükségállapot alatt lecsökkent a tervezett költségvetési bevétele, míg nyolc százalékuk azért nem vett autót, mert félt attól, hogy megfertőződik a koronavírussal. Másfél százalék azért nem tudott használt autót venni, mert elveszítette a munkáját.

Az, hogy a legtöbben csak elhalasztották az autóvásárlást, bizakodásra adhatna okot, ha az adatokból nem derült volna ki az is, hogy a potenciális vásárlók mintegy fele (egészen pontosan negyvennyolc százaléka) a vásárlásra szánt pénzt húsz és ötven százalék közötti összeggel csökkenti majd, harminc százalékuk pedig húsz százalékkal. Tizennégy százalékuk úgy döntött, hogy sokkal olcsóbb autót vesz majd, mint amilyet tervezett, míg kilenc százalékuk megmaradt az eredeti elképzelésnél, vagyis nem csökkenti az autóvásárlásra szánt összeget.

Megcsappant az érdeklődés

Sokan, a megkérdezettek 37,7 százaléka bízik abban, hogy a kereskedők csökkenteni fogják majd az árat, harminc százalékuk azonban úgy gondolja, ebből semmi nem lesz, és minden marad a régiben. A megkérdezettek szintén harminc százaléka van azon a véleményen, hogy a szükségállapot ideje alatt az autókereskedők csökkentették az árakat, de a rendkívüli helyzet megszüntetésével az árak a régiek lesznek.

A Polovniautomobili.com elemzése 117 000 hirdetést ölelt fel március 16. és április 16. között: ebben az időszakban az eladók mindössze tizennégy százaléka csökkentette az autó árát, ami az előző időszakokra is jellemző volt, ami azt jelenti, hogy a szükségállapot szinte semmilyen hatással nem volt az autók árára.

A megkérdezett eladók közül szinte mindenki azt válaszolta, hogy a szükségállapot negatív hatással volt a piacra, ugyanis az eladások drasztikusan csökkentek, s sokan egyetlenegy autót sem értékesítettek. Az eladók mintegy 92 százaléka a fő okot az érdeklődés jelentős csökkenésében látja.

Középpontban az olcsó autók

Ami a szükségállapot utáni időket illeti, a kereskedők és a vásárlók is hasonlóan vélekednek a helyzetről. A legtöbben úgy gondolják, a használtautók iránti érdeklődés jelentősen lecsökken majd, és abban is egyetértenek, hogy az olcsóbb autókat keresik majd a vevők.

Az autókereskedők közül szinte mindegyik azon a véleményen van, hogy az államnak különböző intézkedésekkel kellene segítenie, amelyek közül az egyik az lehetne, hogy csökkentenék azokat az adókat, amelyeket az eladóknak kell fizetniük, amikor külföldről hozzák be a gépjárművet. Emellett az általános forgalmi adót (ÁFA) is halasztott fizetés útján lehetne törleszteni. Az elmúlt időszakban az is szóba került, hogy a kötelező bevizsgálás egy éven át ingyenes legyen azoknak a cégeknek, amelyek autóbehozatallal foglalkoznak, és egy olyan javaslat is elhangzott, hogy a szerb kormány együttműködve a pénzintézetekkel hosszú lejáratú kedvezményes kölcsönt biztosítson a polgároknak.