Senka Jelenković, a belgrádi Nikola Tesla reptér ügyvezető igazgatója elmondta a N1 televíziónak, hogy hétfőtől újra indítanak személyszállító járatokat.

Rámutatott arra, hogy a héten az Air Serbia nemzeti légitársaság öt járatot jelentett be Zürichbe és Frankfurtba, valamint a jövő héten Bécsbe és Londonba.

„Arra számítunk, hogy az első járatok a régióba június elején realizálódnak, így Szarajevóba, Podgoricára, Tivatba, Szkopjéba és Ljubljanába” – mondta.

Hétfőn indult a Wizz Air járata Londonba, és azok az utasok, akikkel az N1 riportere beszélt, azt mondták, hogy biztonságban érzik magukat és örülnek, hogy ismét repülővel utazhatnak.

Jelenković elmondta, az utasoknak védőmaszkot kell viselniük a repülőtéren, és minimum két órával a repülő indulását megelőzően kötelező megjelenniük, de legjobb, ha az indulás előtt három órával már a reptéren tartózkodnak.