Oliver Zipse, a BMW csoport igazgatóságának elnöke szerda reggel bejelentette, cége takarékossági okokból felfüggeszti tervezett debreceni üzemének építését.

A halasztás állítólag egy évre szól, s a döntést az indokolta, hogy az első negyedévben jelentősen csökkentek a BMW csoport eladásai, és a világgazdasági visszaesés miatt a cég számottevő bevételcsökkenésre számít ebben az évben.

A koronavírus-járvány idején beigazolódni látszik, ahogy azt most a BMW-gyár építésének felfüggesztése is jelzi: a magyar gazdaság óriási mértékben függ a némettől, és hiába szolgálja ki a kormány ezeknek a multiknak minden igényét a magyar bérek alacsonyan tartásával, a rugalmas munkajogi szabályozással, a kedvező adórendszerrel és a magyar adófizetők pénzének nagymértékű becsatornázásával, ha válsághelyzetben mindez semmit sem ér.

Nagyon sok tízmilliárd forint közpénzt fordított a fideszes állam és Debrecen önkormányzata erre a beruházásra (az ipari parkhoz kapcsolódó közbeszerzések körül nyilván Mészáros is ott sündörög), ezért ha valaha értelme volt feltenni a kérdést, hogy miért éri meg külföldi multik összeszerelő kapacitásait rengeteg közpénzzel támogatni, miért éri meg a beruházási költségeiket azért támogatni, hogy aztán a profitjuk ne itt csapódjon le, akkor most mindenképpen elérkezett az idő.

Nem lenne már időszerű felhagyni ezzel az „olcsóország” stratégiával, és a multinacionális cégek közvetlen és közvetett támogatása helyett a magyar vállalatok – valódi és nem verbális – megsegítésére fókuszálni?

tuti