Pásztor István a VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában azt mondta, hogy reális az a feltételezés, hogy a május elsejei ünnepek után megszűnik a szükségállapot, ezzel együtt pedig a kijárási tilalom is – számolt be róla a Pannon RTV honlapja.

„Azt gondolom, reális az a feltételezés, hogy valamikor a május elsejei ünnepeket követően feloldásra kerülhet a kijárási tilalom, azaz a rendkívüli állapot. Mindenféleképpen lesznek ajánlások. Ezek az ajánlások egészen biztos, hogy vonatkozni fognak a 65 évnél idősebbekre, mert ők a legveszélyeztetettebbek. Az is biztos, hogy olyan szabályok alakulnak ki, amelyek komfortosabb életet tesznek lehetővé, mint amilyen az elmúlt másfél-két hónapban volt az ő számukra is” – mondta a VMSZ elnöke, aki a Magyarországon érettségiző vajdasági diákok problémájáról is szót ejtett.

Azt mondta, hogy a kérdésről Aleksandar Vučić államfővel folytatott sikeres megbeszéléseket.

„A konkrét megoldási lépéseket, milyen papír kell, mikor mit, hogyan lehet, melyik határon lehet, és minden mást, az a kormányrendelet fogja szabályozni, amelyet holnap, azaz csütörtökön fogadnak el. Másrészről hasonló jellegű intézkedések elfogadása még várat magára Magyarországon is.” – fejtette ki Pásztor.

A VMSZ elnöke a közelgő választásokról is beszélt. Szerinte, amennyiben a szükségállapot május elején megszűnik, akkor az azt követő negyven egynéhány napon belül a voksolásra is sor kerülhet.

____________________________________________________________________

Fotó: Pannon RTV