Mivel Szerbiában igencsak sűrűn változnak a kijárási tilalommal kapcsolatos rendelkezések, nem kell azon csodálkozni, hogy egyre több polgár már nem képes követni az éppen aktuális szabályokat. Mivel szerkesztőségünket többen is felkeresték különböző kérdéssel, amelyek szinte egytől egyig a kijárási tilalomra vonatkoznak, így most megpróbáljuk ezeket csokorba szedni, s reméljük, mindenki megtalálja a választ arra, ami éppen őt érdekli és rá vonatkozik.

Mehetnek-e a hatvanöt évnél idősebbek vásárolni?

Igen, pénteken, vagyis április 24-én a megjelölt üzletek, amelyeknek a listáját ide kattintva érhetik el, hajnali négy és hét óra között várja a 65 évnél idősebbeket. A kijárási tilalom rájuk három és nyolc között nem érvényes, vagyis egy órával korábban elindulhatnak bevásárolni, és nyolcig van idejük hazaérni.

Mától újra lehetséges az ingázás a magyar-szerb határon

A hatvanöt év felettiek mikor mehetnek ki sétálni?

Mivel egyelőre semmi nem változott ezen a téren (ez persze nem azt jelenti, hogy az elkövetkező húsz órában a szerb kormány nem ad ki egy új rendeletet), így pénteken és vasárnap 18 és 1 óra között a 65 évnél idősebbek harminc percet sétálhatnak, s ez az idő alatt hatszáz méterre távolodhatnak el az otthonuktól.

[democracy id=”17″]

Most hétvégén mikor kezdődik és meddig tart a kijárási tilalom?

Április 24-én 18 órakor kezdődik, és 59 órán tart, vagyis hétfőn hajnali ötkor ér véget. Hasonlót már átéltünk két héttel ezelőtt, igaz akkor hatvanórás volt a kijárási tilalom, mivel nem 18, hanem 17 órakor kezdődött.

A hétvégén mikor lehet a kutyát sétáltatni?

Szombaton és vasárnap is reggel 8 és 10, valamint este 11 és 1 óra között. A kutyasétáltatás a gazda otthonától kétszáz méteres körön belül történhet.

Mire lehet majáliskor számítani?

Mivel május elseje péntekre esik, így a kijárási tilalom nagy valószínűség szerint csütörtökön 18 órakor kezdődik majd, ahogy ez egyelőre érvényes a hétköznapokon is, s hétfő hajnali ötig tart majd, vagyis nyolcvanhárom órára kényszerülnek majd az emberek az otthonaikba. Hozzátesszük, ez sem lesz újdonság, hiszen a mögöttünk levő hétvégén péntek délutántól kedd hajnalig tartott a kijárási tilalom, ami akkor nyolcvannégy órás volt, most viszont egy nappal előbb kezdődik, és hétfőn reggel ér majd véget.

Egy hónap alatt csaknem 212 millió dinár bírságot szabtak ki Szerbiában