Ezzel a címmel jelent meg egy tájékoztató a magyarországi Oktatási Hivatal honlapján, amelyben az intézmény arra kéri azokat a jelenleg nem Magyarország területén tartózkodókat, hogy amennyiben érettségizni szeretnének, de még nincsenek Magyarország területén, akkor először is mérlegeljék, hogy a határátlépéssel járó idő, az adott esetben hosszabb utazás ellenére kitartanak-e eredeti döntésük mellett, vagyis, hogy az idén szeretnének Magyarországon érettségizni. Az Oktatási Hivatal szerint amennyiben ebben bizonytalanok, módjukban áll visszalépni a jelentkezéstől (erre még két napjuk van, ugyanis április 21-ig lehet megtenni), és ebben az esetben majd a következő tanév folyamán érettségiznek, azaz felvételiznek.

A magyar érettségin minden évben néhány száz Magyarországon állandó lakcímmel nem rendelkező személy vesz részt. Ők döntő többségükben a szomszédos országokban élő magyarok, de a világ bármely országából érkezhetnek és érkeznek is jelentkezők, jellemzően azért, hogy utána a magyar egyetemen tanulhassanak tovább. Az érdeklődők egy része már középiskolába is itt jár, más részük kizárólag a felvételi érdekében, egy vagy két tantárgyból tesz emelt szintű vizsgát. Mivel a külföldi állandó lakcím és a nem (csak) magyar állampolgárság önmagában nem jelenti azt, hogy az illető jelenleg külföldön is van, illetve magyar állampolgárok, magyarországi állandó lakcímmel rendelkezve is lehetnek jelenleg külföldön, az elsődleges feladat jelenleg az, hogy az Oktatási Hivatal azonosítsa, kik azok, akiknek a magyarországi érettségin való részvételhez át kell lépniük az államhatárt.

Azoknak a Szerbiában élőknek, akik úgy döntenek, hogy az idén szeretnének érettségizni/felvételizni, és aktív érettségi jelentkezéssel rendelkeznek, de ehhez át kell lépniük az államhatárt, jelentkezniük kell e-mailben az alábbi elérhetőségen:

Pirityiné Szabó Judit
főosztályvezető
Judit.szabo.pirityine@me.gov.hu +36 30 961 40 69

 

A magyar hatóságok mindent el fognak követni, hogy az érintett jelentkezők a határt átléphessék és a vizsgákon részt vehessenek, ennek körülményeiről tájékoztatást fognak kapni, illetve a fent megadott kapcsolattartók a Kormányhivatalokkal egyeztetni fogják az érdekeltek számára kijelölt helyszíneket.