Poslovi Infostud felmérése szerint Szerbiában a rendkívüli állapot bevezetése óta a munkavállalók tizenkét százaléka maradt munka nélkül – írja a 021.rs.

A felmérés szerint a munkavállalók harmadának kellett a munkaadó utasítására fizetett- , vagy fizetetlen szabadságra mennie, illetve betegszabadságot kivennie.

Azok közül, akik munkanélküliek lettek, munkaadójuktól 46 százalékban azt a magyarázatot kapták, hogy cégük átmenetileg nem dolgozik, 37 százalékának azt mondták, hogy lényegesen kevesebb lett a munka, tehát rájuk nincs szükség. A megkérdezettek 15 százaléka a cég megszorító intézkedéseinek “áldozata” lett, míg 3 százalékuknál végleg megszűnt a munkaadó vállalkozása.

A munkaviszonyban lévő megkérdezettek 40 százaléka tart attól, hogy a közeljövőben elveszti munkáját, 26 százalékuknál már csökkentették a fizetést, 38 százalékuknál pedig várható a bérek csökkenése.

A munkaadók több mint fele (56%) azt mondta, hogy a járvány jelentősen csökkentette a bevételeket, 36 százalék szerint pedig, ha nem is jelentősen, de negatívan hat az üzletmenetre.

A vállalkozók 80 százaléka tervezi csökkenteni a költségeket, a legjobban sújtott ágazatok pedig a turizmus, a vendéglátóipar és a kereskedelem, de a személyszállító cégek is igen nehéz helyzetben vannak.

A Poslovi Infostud felméréséban 4.329 munkavállaló és 580 gazdasági szereplő vett részt.

____________________________________________________________________

Fotó: ATV