Nebojša Stefanović belügyminiszter kijelentette, hogy a péntek délután kezdődő egész hétvégére szóló kijárási tilalmat a szerbiai polgárok be fogják tartani, mert tudják, hogy ez elkerülhetetlen a koronavírus-fertőzés megfékezése érdekében – írja a 021.rs.

„Az emberek többsége eddig is betartotta a rendelkezéseket, akik nem, azokat megbüntettük, most is így lesz, ezt megígérhetem. Nem érdekel a nevük és a rangjuk sem” – mondta a belügyminiszter.

Stefanović arról is beszélt, hogy a szerb belügyminisztérium tagjai közül 87-en fertőződtek meg koronavírussal, 840-en pedig önkéntes karanténban vannak.

„Néhány nappal ezelőtt még 920-an voltak karanténban, de csökkent a számuk” – mondta Stefanović, aki hozzátette, hogy sokan közülük már csatlakoztak egységükhöz és szolgálatba álltak.

A szerb belügyminiszter cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a szükségállapot bevezetése óta Szerbiában jelentősen megnőtt a családon belül elkövetett erőszakos cselekedetek száma.