A szerb kormány korábbi bejelentésének megfelelően a nyugdíjasok a márciusi nyugdíjat egy összegben kapják kézhez, s ehhez még négyezer dináros segély is érkezik a nyugdíjasok számláira. A legtöbb bankban a kifizetés április 10-én kezdődik.

Figyelembe véve, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása miatt a 65 évnél idősebbek nem mehetnek ki az utcára, már a februári nyugdíj második részletének kifizetése során is változott a kifizetés folyamata. Ugyanezek a változások érvényesek lesznek a márciusi nyugdíj kifizetése során is, vagyis egy alkalomra szóló felhatalmazással, vagy a posta segítségével házhozszállítással.

Azok a nyugdíjasok, akik eddig nem hatalmaztak fel senkit, hogy a nevükben eljárjon, azok most megtehetik egy külön erre az alkalomra, egyszeri felhatalmazással, amelyet a bankban is igényelhet a 65 évnél fiatalabb személy, vagy letöltheti a Szerb Nemzeti Bank honlapjáról a formanyomtatványt.

nyugdijfelhatalmazas (1)

Emellett a felhatalmazott és felhatalmazó személyi igazolványát is be kell mutatni a pénz felvételekor, s arra is fel kell készülni, hogy a banki tisztviselő telefonon felhívja majd a felhatalmazót, hogy önként adta-e oda a személyigazolványát, és hogy valóban felhatalmazta-e azt a személyt, aki a nyugdíját szeretné felvenni. A mindkét fél által aláírt formanyomtatványon a személyes adatok mellett be kell írni a számlaszámot, valamint betűkkel és számokkal is a pontos összeget, amelyet a nyugdíjas igényel. Fontos megemlíteni, hogy a felhatalmazáson a maximális összeg nyolcvanezer dinár lehet, ennél többet a bank nem fizet ki.

A legegyszerűbb módja a nyugdíj felvételének, ha a nyugdíjas környezetében van olyan személy, akiben maximálisan megbízik, s emellett van érvényes bankkártyája is, azzal ugyanis bármelyik bankautomatánál fel lehet venni a nyugdíjat.

Figyelmeztetnek a bankok: Senkinek ne küldjék az adataikat SMS-ben!

Azok a nyugdíjasok, akik nem hatalmaztak fel senkit se, és bankkártyájuk sincs, vagy van, de nem tudják a PIN-kódot, a harmadik, igencsak időigényes lehetőséget kénytelenek választani. Nekik fel kell hívniuk a bankjuk ügyfélszolgálatát, s közölniük kell, melyik címre és mekkora összeget kérnek, s nekik a Szerb Posta munkatársai kézbesítik majd a nyugdíjat.

Íme a bankok ügyfélszolgálatainak elérhetősége:

ADDIKO bank – 0800 303 303; 011 22 60 00

AIK bank – 011 20 29 073; 011 32 08 730; 011 32 06 086; 011 32 08 710; 011 32 08 768

API bank – 011 3952 267

Banca Intesa – 011 310 88 88

Postai Takarékpénztár (Banka Poštanska štedionica) – 011 20 20 292 (a 0-t kell megnyomni)

Credit Agricole bank – 0700 700 500 (vezetékes számról); 021 4876 888

Direktna bank– 011 333 61 00

Expobank – 0800 330 300; 011 33 06 300

ERSTE bank – 021 48 09 444

Eurobank – 0800 1111 44 (a 8-as kell megnyomni)

Halkbank – 0800 100 111

Jubmes bank – 011 2205 672; 062 280 855

Komercijalna banka – 011 20 18 600; 011 20 18 606; 066 8927 906

Mobi bank – 063 9005; 063 256 704; 063 670 687; 063 868 6733; 063 869 1051

MTS bank – 0800 103 103

NLB bank – 011 7 15 15 22

Opportunity bank – 021 340 50 70; 069 340 50 70

OTP bank – 011 30 11 555

Procredit bank – 011 2057 000

Raiffeisen bank – 011 3202 100

Sberbank – 19 909; 0700 700 800 ; 011 2257 498; 011 2013 200

Srpska banka – 011 36 07 223; 011 36 07 291

Unicredit bank – 011 33 37 390; 011 33 37 391

Vajdasági bank (Vojvođanska banka) – 0800 23 23 22

A bank az igényelt összeget egy különleges borítékban eljuttatja a Szerb Postának, amely kézbesíti a címzettnek. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy központosítás miatt ez a legidőigényesebb módszer, ugyanis az átfutási idő a bankban és a postán sem éppen rövid, s aki ezt a lehetőséget választja, annak akár néhány hetet is várnia kell a pénzére.