Amint Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kedd esti nyilatkozata során elmondott, az már a hétvégén életbe is lép: ezek szerint az előttünk álló hétvégén nem szombat 13 órakor kezdődik a kijárási tilalom, hanem pénteken 17 órától nem lehet majd az utcán tartózkodni. A kijárási tilalom nemcsak Belgrádra és Nišre, hanem az egész országra érvényes! A tilalom hétfő hajnali ötig lesz érvényben, vagyis a szerbiai állampolgárok hatvan órát lesznek kénytelenek az otthonukban tartózkodni.

A Blic napilap információi szerint a nyugdíjasok szombat hajnal helyett ezúttal pénteken négy és hét óra között mehetnek majd bevásárolni, és a bejegyzett mezőgazdasággal rendelkezők a hétvégén is kimehetnek a földjeikre és dolgozhatnak.

Vučić: Valószínű, péntektől hétfőig tart majd a kijárási tilalom

Az információt a szerb kormány megerősítette a Tanjug hírügynökségnek, így hivatalossá vált a péntek délután öt és hétfő hajnali öt közötti kijárási tilalom.

[democracy id=”14″]