A Guamnál horgonyzó USS Theodore Roosevelt (CVN-71) fedélzetén már több mint száz tengerész fertőződött meg az új koronavírussal. A hajó kapitánya intézkedéseket követel a legénység megmentéséért.

A repülőgép-hordozó korábbi kötelezettségének eleget téve érkezett Guamba az USA-hoz tartozó, csendes-óceáni szigethez és most is ott tartózkodik. A hadihajón közel ötezer főnyi személyzet szolgál. A kapitány szeretné biztonságba tudni az embereit, de a hajón nincs elég elkülönítő helyiség, a járvány pedig egyre terjed.

Az első fertőzöttet egy hete diagnosztizálták, azóta a „betegség terjedése folyamatos és egyre gyorsul” – írja feljegyzésében Brett Crozier kapitány. A parancsnok levélben fordult feletteseihez, de a levél valahogy kiszivárgott, ami súlyosan sérti a szolgálati szabályzatot. Az amerikai haditengerészet titkára azonban bejelentette, hogy semmilyen felelősségre vonásra nem kell számítani.

„Nem állunk háborúban. A személyzetnek nem kellene meghalnia. Ha nem cselekszünk, legfontosabb kincsünket veszítjük el, a tengerészeinket” – írta a kaliforniai Crozier kapitány.

A szokatlan segélykérést védelmi tisztségviselők meg is erősítették a CNN-nek. Egy hadihajó kiürítése és „partra tétele” azonban sokkal nehezebb, mint egy polgári személyszállító esetében.

A repülőgép-hordozók a világ legerősebb haditengerészeti eszközei, fedélzetükön a légierő repülőgépeivel és számos olyan fegyverzettel, amit nem könnyű csak úgy leszerelni. A kapitány tervei szerint a legénység 20 százalékát tartaná a fedélzeten, akiknek a feladata az lenne, hogy karbantartsák az atomreaktort, illetve fertőtlenítség az egész úszó óriást.

A Roosevelt után a USS Ronald Reagan (CVN-76) is bejelentette, hogy náluk is megjelent a koronavírus.


A Theodore Roosevelt repülőgéphordozó (Fotó: US Navy)