Miközben Európa országai sorra hozzák a szigorúbbnál szigorúbb korlátozó intézkedéseket a koronavírus terjedése miatt, Svédországban egészen másképp kezelik a járványhelyzetet. Miközben a szerdai adatok szerint a 10 milliós országban már 4435 fertőzöttről tudnak, és 180-an már meghaltak, mégis itt vezették be a legkevesebb korlátozást, írja a 444.hu.

A helyi járványügyi hatóságok ott is igyekeznek lassítani a vírus terjedését, de közben nem akarják, hogy teljesen megálljon az élet: a 16 éven aluliak továbbra is bejárnak az iskolákba, a bárokban és az éttermekben az asztalnál még mindig kiszolgálnak és az 50 főnél nagyobb rendezvényeket is csak a hétvégén tiltották be. Az idős látogatását pedig csak szerdától tiltották be. De a járvány gócpontjának számító Stockholmot és környékét csak akkor zárnák le, ha rosszabb lenne a helyzet, de egyelőre erről nincs szó.

Hogy milyen helyben megélni ezt a kísérletet, arról a 444 munkatársa élőben beszélgetett Székely Annával és Török Zoltánnal, akik már 10 éve élnek Svédországban:


 Emberek ülnek egy stockholmi bárban március 25-én. Svédország fővárosának utcái csendesek, de nem kihaltak. A skandináv ország a lehető legkevesebb korlátozással próbálja kezelni a járványhelyzetet. (Fotó: David Keyton / AP)