A Vajdasági Magyar Szövetség zentai helyi szervezete ma délután tiltakozó közleményben reagált a néhány órával korábban megjelent, Zenta: Hétfőtől nincs piac! című cikkünkre. Mint írták – ezúttal immár szerző vagy aláíró megnevezése nélkül –, a határozat „az országos, mindannyiunk biztonságát érintő döntéssel összhangban született, amihez községünknek az alkalmazkodása nem opciós, hanem kötelező”. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy cikkünkben – amelyben az adatok tényszerű közlésére törekedtünk –, semmi olyasmit nem állítottunk, ami ellenmondott volna ennek, így hát a tiltakozást is teljességgel oktalannak látjuk. Mindazonáltal a történtek felvetik a kérdést: A hirtelen jött, hangos és erélyes elhatárolódással vajon azt kívánták-e jelezni, hogy ők nem jószántukból hozták meg a „mindannyiunk biztonságát érintő” döntést? 

Mindezekre reflektálva fontosnak tartjuk elmondani az alábbiakat:

A Szabad Magyar Szó szerkesztősége tisztában van a koronavírus-járvány okozta veszéllyel, maximálisan támogatja az annak megfékezése, lassítása érdekében meghozott hatósági intézkedéseket, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a fertőzés elterjedése milyen borzalmas következményekkel járhat.

Éppen emiatt a tényt, hogy Zenta polgármestere, jogkörével élve bezárja a zentai piac működését, nemcsak elfogadjuk, de támogatjuk is, hiszen pontosan tudjuk, hogy a közvetlen, közeli kapcsolatok, amilyenekbe egy piacon az emberek óhatatlanul kerülnek, mennyire kedveznek a koronavírus terjedésének.

Igazán nem értjük, miért tartja ezen álláspontunkat kifogásolhatónak a VMSZ zentai szervezete. Egyúttal jelezzük: cikkünkben arról sem írtunk, hogy milyen indokolatlanul sok áldozattal járt a peloponnészoszi háború.

Kiegészítés: Czegledi Rudolf a közleményt ebben a formában írta alá: „okleveles építészmérnök, a törzskar elnöke”. Nem világos számunkra, ha a közlemény szignálásakor ezt még büszkén felvállalta, időközben milyen körülmények késztették az ettől való későbbi elhatárolódásra.

Zenta: Hétfőtől nincs piac!

Hétfőtől Zentán nem lesz piac – ez derül ki abból a közleményből, amelyet Czegledi Rudolf, okleveles építőmérnök írt alá, aki Zenta község polgármestere, s emellett a rendkívüli helyzetek községi törzskarának a parancsnoka is. A zentaiak erre már felkészültek, s nemrég létrehozták a Facebookon a Zentai online zöldpiac csoportot, amihez bárki ide kattintva csatlakozhat.