Vajdaságban a hivatalos adatok szerint eddig 41 igazolt koronavírus-ferőzöttet regisztráltak, ebből huszonkettőt Újvidéken vettek nyilvántartásba – jelentette ki Igor Mirović tartományi kormányfő – írja az RTV honlapja.

Mirović, aki a Rendkívüli Helyzetek Tartományi Törzskarát is irányítja azt mondta, hogy Belgrád, Niš és Valjevo után Újvidék a negyedik legfertőzöttebb Szerbiai város. Szavai szerint 14 beteget ápolnak a Vajdasági Klinikai Központban, közülük hárman vannak súlyos állapotban lélegeztetőgépre kapcsolva.

‚‚Az Újvidéki Vásár csarnokát felkészítjük arra az esetre, ha a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg és a kijelölt kórházak már nem tudnák ellátni a ferőzötteket. Vajdaság területén más objektumok is ki vannak jelölve, ahol karanténba helyezhetjük azokat, akik külföldről tértek vissza. Ez a Letenka tábor, illetve a zombori kaszárnya, de más helyeken is létesíthetünk ilyen táborokat, a helyzet alakulásától függően.

[democracy id=”13″]

Mirović arról is beszélt, hogy a tartományi kormány a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére 111 millió dinárt hagyott jóvá 23 kevésbé fejlett vajdasági önkormányzatnak.

‚‚Azok a nyugdíjasok, akik 30.000 dinártól alacsonyabb nyugdíjjal rendelkeznek élelmiszercsomagot, illetve higiéniai szereket kapnak majd. Ugyanez vonatkozik a szociálisan veszélyeztetettekre is. A tervek szerint ezt az elkövetkezendő 7-10 napban eljuttatjuk a rászorulóknak” – mondta Mirović, aki arról is szót ejtett, hogy a nagykikindai önkormányzat külön 7 millió dinárt kapott az ottani helyzet stabilizására.

A tartományi kormányfő azt is elmondta, hogy a nagykikindai menekülttáborból, ahol jelenleg mintegy 1000 fő tartózkodik, elszállítják a bevándorlók egy részét az egészségügyi helyzet stabilizálásának érdekében, valamint külön egészségügyi csapat ellenőrzi majd a táborban lakó menekültek egészségügyi állapotát.