Továbbra is kérdésés azon szerbiai lakhellyel rendelkező, főleg Szabadka környéki és horgosi munkavállalók sorsa, akik naponta ingáztak Szerbiából magyarországi munkahelyükre, a kronavírus-fertőzés megelőzésére bevezetett határzár miatt azonban most nem tudnak eljutni Magyarországra – írja a 021.rs.

Sokan dolgoznak a Mórahalom környéki gyárakban, a fürdőben és Röszke környékén.

Sors Róbert, a horgosi helyi közösség titkára elmondta, hogy több, mint 100 horgosi vállalt munkát a határ túloldalán és most nem tudni mi lesz a munkahelyekkel.

„Egyelőre semmit nem tudunk, ez csak a kezdet. Az embereknek biztosan nehéz lesz. Nem tudnak eljutni a munkahelyükre, és ennek nem tudni, hogy milyen következményei lesznek. Akik komolyabb cégeknél dolgoznak, talán kapnak majd fzetést, de nem mindenki reménykedhet ebben“ – mondta Sors.

Sok szabadkai, illetve határ mentén élő is a magyarországi áru forgalmazásából él, főleg a szabadkai piacon kínálják portékájukat, az ő megélhetésük is veszélybe kerülhet.

A koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett határzár miatt a horgosi és a kelebiai határállomáson is több órás a várakozás, különösen a teherforgalom számára.

___________________________________________________________________________

Fotó:021.rs