A koronavírus járvány miatt Magyarországon és Szerbiában is szünetet rendeltek el a tanintézményekben. A szerbiai diákok számára az RTS televízió csatornáin keresztül szervezik meg a távoktatást, míg a Vajdaságban élő magyarul tanuló diákok pedig egyebek közt a magyarországi minisztérium által előkészített platformot fogják használni.

Pásztor István a VMSZ elnöke hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a Szabad Magyar Szó kérdésére közölte, hogy Hajnal Jenővel a Magyar Nemzeti Tanács elnökével, valamint Vicsek Annamáriával, a közoktatási minisztérium államtitkárával fog egyeztetni a magyarul tanuló diákok oktatásának a megszervezéséről:

– Egészen biztos, hogy megteremtődnek a feltételei annak, hogy a magyar gyerekek, a magyar nyelven tanuló gyerekek ne szenvedjenek hátrányt. Igénybe fogjuk venni mindazokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik, hogy otthon tanulva el tudják sajátítani mindazt, ami fontos. Beleértve azt a magyarországi minisztérium által előkészített távoktatási platformot is, ami rendelkezésre áll. Ennek a részletei ebben a pillanatbab végiggondolás alatt vannak, mert hogy ránk tört a helyzet, de egészen biztos, hogy gyorsan tudunk lépni – ismertette Pásztor István, és hozzátette, erről időben tájékoztatják majd a közvéleményt.

A VMSZ elnöke aláhúzta, az is fontos, hogy a pedagógusok tudják, mit szabad és mit kell csinálni, hogy zökkenőmentesen folytatódjon az oktatás.


Nyitókép: Getty Images