Nem fog bekerülni a Szerb Haladó Párt adai szervezete a Guinness Rekordok Könyvébe, de csak azért, mert egyelőre még nem nyitottak olyan kategóriát, amelyben a szervezetek abban versenyeznek, hogy egy választáson való induláshoz ki tudja minél többször összegyűjteni a támogatói aláírásokat.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége még tavaly december végén benyújtott egy fellebbezést a Közigazgatási Bírósághoz, amelynek az volt a lényege, hogy a VMDK elnöke vitatta a községi képviselő-testület december 30-án elfogadott döntését, amely értelmében a VMDK-nak nem jutott hely a választási bizottságban. A Közigazgatási Bíróság jogosnak találta Csonka észrevételét, és március hatodikai dátummal megsemmisítette a kkt döntését. Ez egyben azt is jelentette, hogy azok a pártok, amelyek március 5-én és 6-án gyűjtötték az aláírásokat, azokat dobhatták a kukába, ugyanis a községi képviselő testület március 8-án ülésezett, akkor fogadta el az új összetételű választási bizottságot, amely utána hagyta jóvá a választási dokumentumokat, amelyeken a március 8-ai dátum szerepelt.

Ada: A Vajdasági Magyar Szövetség újból kezdte az aláírásgyűjtést

A Szerb Haladó Párt március 9-én délelőtt ismét összeszedte az aláírásokat, s azokat át is adta a választási bizottságnak, azonban Csonka Áron huszonnégy órán belül beadott egy fellebbezést, mivel észrevette, hogy az aláírásoknál csak a dátum szerepel, de az időpont nem. A bizottság helyt adott az óvásnak, és utasította a Szerb Haladó Pártot, hogy negyvennyolc órán belül orvosolja a hibát, vagy pedig adja át még egyszer a mintegy kétszáz személy nevét tartalmazó támogatói listát az aláírásokkal együtt. Így nem volt mit tenni, a Szerb Haladó Párt harmadszor is nekikezdett a gyűjtésnek, és a támogatói aláírásokat március 10-én átadták, s másnap a választási bizottság kihirdette a Szerb Haladó Párt listáját.

Azt azonban, hogy kik kaptak helyet a Bilicki Zoltán polgármester mögött, aki a listavezető, egyelőre nem tudni, mert a választási bizottság, nem tudni, milyen okból, de nem tette közzé a neveket tartalmazó listát, csak a határozatot, amelyben az áll, hogy kihirdették a SNS adai szervezetének listáját.

Érdekes, hogy a Szerb Haladó Párt Facebook oldalán egyetlen egy hír sincs a lista kihirdetéséről, sőt, a második és a harmadik aláírásátadásról se tettek fel információkat, így a választásokkal kapcsolatban továbbra is március 6-ai a legfrissebb hír, amikor a párt először átadta a támogatói aláírásokat.