Kedden hat amerikai szövetségi államban tartottak demokrata párti előválasztásokat – amelyek során Joe Biden volt alelnök növelte előnyét Bernie Sandersszel szemben. Ez a fejlemény különösen azért érdekes, mert a négy évvel ezelőtti Sanders–Hillary Clinton megmérettetésben a hat állam közül négyben Sanders győzött, most viszont négyben Biden (méghozzá nagy különbséggel), míg a másik kettőben Sanders előnye minimális. Vagyis megfordult a kocka a párt radikális és mérsékelt szárnyának megítélése között.

Idahóban, Michiganben, Mississippiben és Missouriban Biden győzött, Észak-Dakotában és Washington államban viszont – a pillanatnyi eredmények alapján – feltehetőleg Sanders fut be első helyre. Ezek közül Michigan különösen fontos, mert abban a hagyományosan demokrata többségű, tízmilliós államban Donald Trump 2016-ban alig több mint tízezer szavazattal győzte le Hillary Clintont, miután a sorvadó fehér munkásosztály elfordult – saját érdekeit tévesen érzékelve – a demokrata jelölttől. A demokratáknak idén novemberben vissza kell szerezniük az ottani többséget ahhoz, hogy megakadályozzák az elnök újraválasztását.

Ez volt az első előválasztási forduló, amelyet az Egyesült Államokban is gyorsan terjedő koronavírus-helyzet árnyékában tartottak. Az elmúlt napokban több államban (például a versenynaptárban tegnap szereplő Washington államban, de New York egyik gazdag külvárosában is) gócpontokat azonosítottak. Néhány vezető egyetemen áttértek a kizárólagos távoktatásra. Általános és középiskolákat bezárni viszont roppant súlyos döntés, hiszen a munkaviszonyban lévő szülők képtelenek lennének megoldani az otthon maradó gyerekek felügyeletét.

Természetesen az előválasztásokra is rányomta bélyegét a vírusveszély. Egyrészt jelentősen nőtt a résztvevők száma (a veszély ellenére sokkal többen mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt), másrészt viszont a két vezető demokrata jelölt elkezdte lemondani a nagygyűléseket. Az első ilyen döntésre egyszerre jutott Biden és Sanders stábja, akiknek ma este az ohiói Clevelandben kellett volna több ezres közönség előtt megjelenniük. A következő tévévitára már csak ez a két jelölt szerzett minősítést, de azt is üres nézőtér előtt tartják majd vasárnap.

Tegnap éjjeli győzelmi beszédét Biden már csak saját stábja előtt tartotta meg. Mivel a keddi eredmények alapján Sanders esélyei a végső jelöltség megszerzésére minimálisra csökkentek, Biden gratulált neki az eddigi kampányhoz, és felszólította őt, hogy mostantól hagyjanak fel egymás bírálatával és fogjanak össze a közös ellenfél, Donald Trump legyőzésére. Sanders viszont aligha kész erre, hanem folytatni fogja az egyre szűkebb kilátásokkal kecsegtető küzdelmet.

A Fehér Ház nem adott ki közleményt Donald Trump márciusi utainak lemondásáról, de az elnök nyilvános napirendjén egyetlenegy nagygyűlés sem szerepel, holott eddig minden egyes demokrata előválasztás előtt elment abba az államba, hogy a helyszínen járassa le politikai ellenfeleit, sőt hogy arra bíztassa a republikánus szavazókat, hogy a legkönnyebb potenciális ellenfélre, a „kommunista” Bernie Sandersre szavazzanak. Vannak ugyanis olyan államok, ahol bárki bármelyik párt előválasztásán részt vehet.


A demokrata jelöltverseny állása, 2020

A pártkonvenciós küldöttek eloszlása. FRISSÍTVE: 2020. március 11. (Az elnyert küldöttek száma folyamatosan növekszik az egyes államokban beérkező szavazatszámlálás alapján.) A Demokrata Párt elnökjelöltségének elnyeréséhez 1991 küldöttre van szükség.
JelöltVersenyben?Elnyert küldöttek száma
Joe BidenIgen823
Bernie SandersIgen663
Elizabeth WarrenVisszalépett69
Mike BloombergVisszalépett61
Pete ButtigiegVisszalépett26
Amy KlobucharVisszalépett7
Tulsi GabbardIgen2

Joe Biden egy michigani középiskolában a március 10-i előválasztások előtt (Fotó: Paul Sancya, AP)