Roppant érdekes és sok mindenről árulkodó mondatok kerültek bele abba a Kabók Erika által jegyzett interjúba, amelyet a Magyar Sző főszerkesztő-helyettese, az MTVA tudósítója készített Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével.

Nézzük a két legérdekesebbet, amelyek a szabadkai önkormányzati választásokra vonatkoznak:

1. Újra vissza kell küzdenünk magunkat abba a pozícióba, hogy határozottabban tudjuk befolyásolni ennek a városnak az életét, azt, hogy milyen lesz ez a város, milyen lesz a városnak a központja. Ilyen szempontból életbe vágóan fontos, hogy a VMSZ legerősebb emberei itt politizáljanak a városban. Ne csak a listán jelenjen meg a nevük, hanem itt is maradjanak – mondta Pásztor István, aki az interjúban utalt arra is, hogy

a párt nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valaki önkormányzati képviselő és országos parlamenti képviselő is legyen.

2. Ez nem azt jelenti, hogy más feladatuk nem lehet, de a legtapasztaltabb, legfelkészültebb, legharcedzettebb embereinket ide kívánom összpontosítani, annak érdekében, hogy Szabadka visszataláljon a normalitás mezejére – már az is furcsa, hogy ez így megjelent a nyomatott napilapban, ugyanis inkább vehető freudi elszólásnak, hiszen a Vajdasági Magyar Szövetség része a szabadkai hatalomnak, s a Szerb Haladó Párt valamennyi beadványát támogatták.

Magyarul: az a párt, amely a hatalmi koalíció tagjaként alpolgármesteri és városi képviselő-testületi elnököt adott az elmúlt négy évben, az április 26-ai választások után szeretné visszavezetni a várost a normalitás mezejére, s ehhez kéri a polgárok támogatását.

Mindenesetre ez egy szép beismerés volt Pásztor Istvántól arról, hogy mi is a valós szabadkai helyzet manapság…

Nyitóképünkön Pásztor István, a VMSZ elnöke és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere (forrás: subotica.com)